A Reflex alapítványa, a Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány meghívta Pápateszérre Sebő Ferencet és zenésztársait 2014. június 14-én (szombat) estére egy táncházi hangulatú koncertre. A koncert helyszíne a helyi kultúrház lesz. Sebő Ferenc, aki elfogadta a meghívást, társaival együtt részt vett a 70-es években a pápateszéri vízimalmok felmérésében. A rendezvényre a belépés ingyenes, ám a részvételt előzetes regisztrációval előre kell jelezni.
A jogszabályok folyamatos és nagymértékű változása is szükségessé tette, hogy átdolgozzuk a Reflex kiadásában korábban már megjelent nyugat-dunántúli üvegzsebkönyv című brosúrát. Az aktív és passzív információs jogok témáját számos iratmintával feldolgozó, ingyenes kiadványból az állampolgárok megismerhetik a közérdekű adatok fogalmát, beszerzésük módját, illetve a közhivatalokat az adatnyilvánossággal kapcsolatosan terhelő közzétételi kötelezettségeket. A civilkontroll erősítését célzó Nyugat-dunántúli Üvegzsebkönyv most az Ökológiai Stúdió Alapítvány gondozásában született újjá. Kalas György, a brosúra szerzője 2014. március 4-én sajtótájékoztatón mutatta be a nyilvánosságnak az új brosúrát.
A Reflex Környezetvédő Egyesület Pápateszér-farkashegyi erdei iskolájában 2014. május 9-én ötödik alkalommal rendeztek a Madarak és Fák Napja alkalmából természetismereti vetélkedőt. A Pápateszéri Általános Iskola felhívására öt iskola kilenc csapata jelentkezett, a házigazda Pápateszér mellett Lovászpatonáról, Ugodról és Pápáról érkeztek a vetélkedő résztvevői.
Nyolcadik éve szervezünk természetfotós tábort Pápateszéren - ám az idei tábor az első melyre ki kellett raknunk a táblát: MEGTELT.
A 8. Pápateszéri Természetfotós Táborba idén már nem fogadunk jelentkezéseket. Akik lemaradtak, azoknak ajánljuk a jövő évi, 9. Pápateszéri Természetfotós Táborunkat, melynek időpontja: 2015. augusztus 2 - 8.
A tavaszi évszakhoz kötődő tagsági kirándulásunkat 2014. április 12-re, szombati napra szerveztük. A szép kirándulóidőben Gyirmót környékére látogattunk el. Reggel 9 órakor indultunk a Reflex irodája elől, a győri Kálváriát érintve a Kovalterig sétáltunk, ahonnan tovább indultunk a Holt-Rába mentén (Rab-kert, Gyirmóti Gátőrház, Holt-Rába tanösvény). A túra zárásaként a programba még egy szalonnasütés is belefért. A kirándulásról az alábbi képek számolnak be.
Véget ért a magyar környezet- és természetvédő civil szervezetek éves országos találkozója. Idén Komáromban, a Monostori erődben április 25-27. között százötven civil szervezet képviseletében közel négyszáz küldött érkezett a találkozóra, az ország minden részéből. Az országos találkozó szervezői, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület és az Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség fővédnöknek Sólyom László volt köztársasági elnököt kérték föl, aki levélben üdvözölte a résztevőket.
Évek óta köztudott, hogy sajnos az adózóknak kevesebb, mint a fele nem rendelkezik a személyi jövedelemadójának 1 százalékáról, pedig felajánlásukkal könnyen segíthetnének az egyre nehezebb körülmények között működő társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak. Egyes számítások szerint egy adózó felajánlása kb. 4-5000 forintos bevételt jelent egy civil szervezet számára. Kérjük, ne hagyd, hogy ez az összeg elússzon! Ha Te is fontosnak tartod a környezet védelmét, és egyetértesz alapvető célkitűzéseinkkel, kérjük, támogasd adód 1 százalékának felajánlásával a Reflex Környezetvédő Egyesület munkáját.
A felajánlott támogatásnak Te is haszonélvezője lehetsz, hiszen a befolyt összeget a jogi és környezeti tanácsadó irodánk működtetésére fordítjuk, mely iroda segítséget nyújthat a lakóhelyedet érintő környezetvédelmileg aggályos problémáinak megoldásában.
Köszönjük, hogy minket támogatsz!
Adószámunk: 19104030-1-08