Fenntarthatóság a terület- és vidékfejlesztésben címmel a HUSK programja keretében műhelykonferenciát szervez a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2013. június 27-én (csütörtökön) Győrben. A meghívott magyar és szlovák előadók értékelik a 2007-2013 közötti uniós források elköltésével kapcsolatos tapasztalatokat és bemutatják a következő tervezési időszak egyik térségi alapdokumentumául szolgáló Megyei Területfejlesztési Koncepció várható prioritásait.
Egy márciusi szomorú hétfőn a környék lakói és a Kazinczy Gimnázium tanulói felháborodással észlelték, hogy a hétvégén kb. húsz fát kivágtak az iskola előtti Eötvös parkban. Itt nem csak érzelmi és esztétikai megközelítésről van szó: a park fái ugyanis fontos szerepet töltenek be a Szent István úti gépjárműforgalomból származó zaj- és levegőszennyezés mérséklésében. Mint kiderült, a fákat az önkormányzat vágatta ki, mivelhogy egy műfüves futballpályához készíti elő a terepet. Szerintünk jogsértő módon.
A székesfehérvári Szabad Művelődés Házában június 16-ig látható a Reflex Környezetvédő Egyesület 6. Pápateszéri Természetfotós Táborának kiállítása. A Reflex első fehérvári kiállításának pénteki (május 24.) megnyitójára Szabó Béla fotóművészt, táborunk szakmai vezetőjét, valamint környezetvédő harcostársunkat, Varga Gábort, a GAJA Környezetvédő Egyesület alapító elnökét kértük fel. Örömmel állapítottuk meg, hogy fehérvári barátaink szívesen látják városukban a Reflex kiállítását. A tábor székesfehérvári résztvevői - Friedreich Lilla és Májer Flóra - szüleiket és barátaik is elhívták a megnyitóra, de a fehérvári érdeklődők mellett Budapestről és Budaőrsről is eljött szüleivel természetfotós táborunk két visszatérő törzstagja, Petrányi Bálint és Tátrai Attila. A kiállításnak helyet adó művelődési ház igazgatónője, Kiss Dorottya házigazdaként azzal zárta a jó hangulatú és részleteiben is színvonalas megnyitót, hogy 2014-re meghívta a székesfehérvári Szabad Művelődés Házába a Reflex idei, 7. Pápateszéri Természetfotós Táborának kiállítását.
Az Európai Unió “Lifelong Learning Programme” támogatásával 4 országban, Ausztriában, Szlovéniában, Szlovákiában és a Reflex Egyesület koordinálásával hazánkban valósul meg az a program, melynek keretei között önkormányzatok szakemberei bővíthetik ismereteiket az éghajlatvédelem több területén. Május 22-én, Pannonhalmán a Szent Jakab Zarándokházban Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát úr közreműködésével adtuk át Clipma Éghajlatvédelmi szakképzésünk diplomáit.
A Reflex Környezetvédő Egyesület ügyfélként vett részt a Dunakapu tér átépítésével kapcsolatos hatósági eljárásban. A Dunakapu térben nem egy mindenáron modernizálni kívánt rendezvényterületet látunk, hanem Győr város történelmének rejtett értékekkel bíró, teljes védelemre érdemes részét. A megelőző régészeti feltárások igazolták: a tér alatti reneszánsz szögleterőd páratlan történelmi és építésztörténeti érték, aminek teljes feltárása, védelme, bemutatása Európában is egyedülálló idegenforgalmi vonzerőt jelentene. A háromszintes mélygarázs, szabadtéri színpad, illemhely és trafóépület megépítése a mi értékrendünk szerint a történelmi terület méltatlan hasznosítása, amely súlyos környezeti problémákkal is terhelt.
Idén tizenkettedik alkalommal szállhatnak nyeregbe azok a fiatalok, akik jelentkeznek a Bringás barangolás a Bakonyban címmel szerveződő táborunkba. Akik szeretnek kerékpározni, és nem riadnak vissza egy-egy nehezebb biciklis túrától sem, megismerkedhetnek hazánk egyik legszebb, legvadregényesebb tájának, a Bakonynak a természeti, és épített értékeivel. A tábor hét napos időtartama alatt a Reflex pápateszéri oktatóközpontjából csillagtúra-szerűen, minden nap más irányba elindulva újabb és újabb látnivalókat fedezünk fel. A táborba a kitöltött jelentkezési lap visszaküldésével lehet jelentkezni 2013. június 30-ig.
Az ÖKOTÁRS Alapítvány és a Reflex Környezetvédő Egyesület kerekasztal beszélgetésre hívja a megye civil szervezeteinek képviselőit Győrbe. A rendezvény témája: „Az új civil törvény értékelése és elemzése” (a javasolt módosítások megbeszélése). A 2013. május 23-án délutánra szervezett kerekasztal beszélgetés célja, hogy fórumot teremtsen megyében működő civil szervezetek és jogalkalmazók (bírák, ügyészek) számára az új szabályok mélyebb megvitatására, az eddigi értékelések és a közvélemény-kutatás eredményeinek megismerésére - valamint a gyakorlati alkalmazással kapcsolatos problémák felvetésére. A szervezetek képviselőit szeretettel várjuk.
More Articles...
- Fehér gólyák a Rába folyó mentén
- A Reflex Környezetvédő Egyesület 7. Pápateszéri Természetfotós Tábora
- Reflex-tagok tavaszi kirándulása a Cuha-völgyében
- Tanár úr kérem, én készültem! - Kalas György kiállítása
- Egy ártéri zöldterületért - a volt győri korcsolyapálya
- 6. Pápateszéri Természetfotós Tábor kiállítása