A győri közgyűlés 2022. március 22-i ülésén egyhangú szavazással helyi természetvédelmi területté nyilvánította a Püspökerdőt. Ezzel célba ért az a közösségi kezdeményezés, mely 2015-ben a tervezett erőirtás megakadályozására indult. Hét évvel ezelőtt az ifjúsági olimpiai fesztivál kajak-kenu pályájának kedvéért az akkori városvezetés Győr tüdejének, a Püspökerdőnek közel 40 hektáros részét tervezte kivágni. A Püspökerdő mellett új helyi természetvédelmi terület lett a szentiváni tölgyeserdő is, amely a Reflex közösségfejlesztési kampányában feltárt természeti kincsei között szervezett közönségszavazást 2020-ban megnyerte.

Bővebben...

A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának Liszt Ferenc úti épületében mutatkozik be a Győri Természeti Kincskereső címet viselő kiállításunk. 21 győri természeti értéket bemutató tablóból és egy bevezető molinóból állt össze a kiállításunk, melyet igyekszünk minél több helyszínen, minél több embernek megmutatni, hogy a győriek ismerjék meg saját városuk természeti értékeit. Az Apáczai Karon bemutatkozó kiállítást ünnepélyes keretek között, jelentős sajtóérdeklődés mellett nyitottunk meg egy nappal azután, hogy Győr városa két helyi természetvédelmi értékkel gazdagodott.

Bővebben...

Egyesületünk még 2020 nyarán indított médiakampányt a Kisalföld napilappal és az Oxygen Médiával közösen, melynek célja a Győrben fellelhető környezeti kincsek felfedezése volt. A közönségszavazáson 30 természeti kincset versenyeztettünk meg egymással. Az egytől-egyig jelentős értéket képviselő jelölt közül a projektben vállalt 12 helyett 21-et választottunk ki, melyeket 60 x 160 cm-es molinókon dolgoztunk fel, így egy gyorsan felállítható vándorkiállítási anyag jött létre, melyet több helyszínen mutattunk már be az elmúlt időszakban egy-egy rendhagyó tárlatvezetéssel, előadással összekötve.

Bővebben...

A projekt tevékenységeinek végrehajtását nagyban nehezíti a COVID-vírus okozta helyzet. Több programot kellett elhalasztani, de azért sikerült megvalósítani 6 db klubfoglalkozást. A Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumban 2021.11.02-én, 2021.11.09-én és 2021.11.16-án tartottunk meg egy-egy foglalkozást. A szintén győri Forrás Waldorf Általános Iskolában 2021.12.07-én és 2021.12.14-én, valamint 2022.01.11-én a győri Torula Művésztér elnevezésű helyszínen szerveztünk további klubfoglalkozásokat. A kétórás időtartamú rendezvényeken a győri természeti értékek iránt érdeklődő fiatalok vettek részt, akik élményszerű közösségfejlesztő program keretében ismerkedhettek meg egy-egy győri városrész természeti értékeivel, illetve a városi zöld területek jelentőségével.

Az elmúlt időszak járványügyi korlátozó intézkedései miatt a Reflex Környezetvédő Egyesület Győr természeti kincseit bemutató, népszerűsítő programját csak részben, akadozva sikerült megvalósítani. Amennyiben a pandémiás helyzet nem fordul át ismét negatív irányba, a Környezet - Élmény - Közösség - Mutassuk meg közösségben Győr természeti és környezeti értékeit! elnevezésű programunk 2021 őszétől újra felpörög. A bekapcsolódó győri civil partnereink közreműködésével olyan rendhagyó, élményalapú programok valósulnak meg többek közt, mint a közösségi ünnep a természet kincsei közt, teljesítménytúrák, klubfoglalkozások, színpadi előadások, és kiállítások.

Bővebben...

A Győri Természeti Kincskereső kampány első szakaszában egy űrlap segítségével javaslatokat vártunk Győr természeti kincseire. 54 javaslat érkezett be, amelyekben 35 helyszínt javasoltak természeti értékként a győriek: a fák, parkok mellett több élőhelyre is érkezett javaslat. A beérkezett javaslatok száma messze meghaladta várakozásainkat. A város minden részéről és minden részére érkezett javaslat. A természeti értékek közül harmincat a Kisalföld online kiadásának és a szombatonként megjelenő K2 mellékletének segítségével mutattuk be több héten keresztül megjelenő cikksorozatban. Az értékek bemutatásában több esetben közreműködtek maguk a javaslattevők is. A kampány második szakaszában a bemutatott harminc természeti érték egymással versengett, hogy melyik a kedveltebb és melyik lesz Győr kedvenc természeti kincse. A közönségszavazást a Kisalföld napilap segítette.

Bővebben...

A Győri Természeti Kincskereső kampányunkhoz kapcsolódva a  három tervezett médiakampányból egyet az Oxygen Médiával közösen valósítottunk meg. A természeti kincskereső kampány keretében lezajló közönségszavazást az Oxygen media is segíti az értékeket bemutató filmsorozatával. A média partnerünk - projekt céljainak támogatásaként, és sikerén felbuzdulva - a vállalt mennyiségnél több filmetűdöt készített. Minden elkészült anyagot elhelyeztek a honlapjukon (győrihírek.hu), továbbá feltöltötték a Youtube-ra is. Ezen kívül minden videót publikáltak a győrihírek.hu facebook oldalán is. A képes beszámolók az Oxygen TV-ben is adásba kerültek.

Bővebben...

A Reflex Környezetvédő Egyesület a Kisalföld napilappal együttműködve kampányba kezdett Győri Természeti Kincskereső címmel, melyben azt tűztük ki célul, hogy olvasók segítségével felkutassuk és bemutassuk a kisalföldi megyeszékhely zöld értékeit. A legértékesebbnek ítélt győri természeti kincsekre mostantól szavazhatnak a Kisalföld honlapján. A három legtöbb voksot szerző helyszínen információs táblák elhelyezését tervezzük, illetve szeretnénk elérni, hogy a természeti kincskereső helyszínei közül minél több helyi védettséget kapjon.

Bővebben...

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás