A Reflex Környezetvédő Egyesület, mint tagszervezet is csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség „Világfák” elnevezésű hagyományteremtő kezdeményezéséhez. A szövetség a kezdeményezéssel azt kívánta elérni, hogy önkormányzat tagjai és társadalmi szervezet tagjai - együttműködve a helyi közösségekkel - minél több helyszínen ültessenek el egy-egy mezei juhar facsemetét. A kezdeményezés célja, hogy a facsemete elültetésével a szövetség tagjai egy szimbolikus lépést tegyenek a jövőért.
A Reflex által, múlt évben felmért és feldolgozott települési természeti védettségű területek egyike volt a nyúli „geológiai, botanikai, zoológiai értékek lelőhelye”. A Potyondi dűlőút melletti, 1999 óta védett terület érintetlenségét igazolta, hogy számos agresszív, tájidegen özönfaj (elsősorban bálványfa, akác és kanadai aranyvessző) helyet követelt magának ezen a kis területen. No meg az ember, több zsáknyi otthagyott szemetével. Helyi kezdeményezéssel, nyúli fiatalok és „öregek”, soproni középiskolások, egyetemisták és mi reflexesek estünk neki - két kézzel - a terület megtisztításába.
2009 után ismét jégkocka akciókat szervezünk, ezúttal Szegeden és Nyíregyházán.
Magyarországon már a 10. és a 11. két köbméteres „jégkockát" szigeteltük le március 20-án és 21-én a Víz Világnapjához kapcsolódva a passzív házak hőtechnikai előírásai szerint. Az akció két és fél hónapja alatt azt vizsgáljuk, hogy a jég hány százaléka éri meg a június elejei kicsomagolást. Az akció a Reflex Egyesület „Lábbusz" pályázatában az Éghajlatvédelmi Szövetség, a Csemete Egyesület és az E-misszió Egyesület szakmai közreműködésével a KEOP támogatásból valósul meg.
A Reflex Egyesület a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázati támogatásával a nyugat-dunántúli vízfolyások kétirányú felmérésébe, elemzésébe, valamint jobbító javaslatainak kidolgozásába kezdett a múlt év őszén. Az egyik vizsgált elem a Rába folyón lévő hat duzzasztómű környezeti konfliktusainak vizsgálata, míg a másik elem a folyók, patakok vízgyűjtőterületeinek mikroklímája és a víztestek hatékony kapcsolata, annak jobbításának lehetőségei. Az elmúlt napokban - ez ügyben - több civil szervezettel közösen, kétnapos Vas megyei területbejárást, valamint Szentgotthárdon szakmai civil fórumot szervezett a Reflex.
Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 24. Országos Találkozója
Monostori Erőd, Duna bástya - Komárom
2014. április 25-27.
A szervező Reflex Környezetvédő Egyesület és Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség színes szakmai és közösségi programokkal várja a zöld szervezetek képviselőit a komáromi Monostori Erődben április végén rendezendő Zöld Országos Találkozón!
A Reflex Egyesület képviselői is részt vettek 2013. február 1-én azon a demonstráción, melyet több környezetvédő civil szervezet kezdeményezett. A csontig hatoló hideg, szeles idő ellenére közel ezren gondolták úgy, hogy személyes részvételükkel erősítik a civil zöld szervezetek hangját: Magyarországnak nincs szüksége a paksi atomerőmű bővítésére!
Csak egy pici gyertya, egy szál cigi, egy összekacsintás, egy röpke szóváltás, egy laza legyintés, egy esti kisfröccs, egy lap a könyvből, egy felesleges moraj, egy patak, vagy egy tenger, egy szimpla szám, egy rövid kirándulás, egy napfogyatkozás. Egy élet. Ma lehunyta szemét az Öreg, a Reflexet megalapító ember. Az ember. A Tanár Úr. Aki a musztusz-musztuszok világát tenyerén hordta, tanította. Akitől a mifélék, a nebulók, emberséget leltek. A bátor, a szolid, a békés. A kedves. Bálint Csaba - ahogy a szó mondja - meghalt. Bár ő mindig is állította, hogy kicsi ez a Világ, itt még a madarak sem szállnak messzire. Igaz.
A Magyar Természetvédők Szövetsége az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel közösen KLÍMAŐRJÁRAT címmel országos 3 fordulós vetélkedőt hirdet, amely 2014. február 21-től 2014. június 2-ig tart. A program a KEOP-6.1.0/B/11- 2011-0142 projekt keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A vetélkedő témája
Az izgalmas vetélkedő során most a gyerekeken a sor! Sikerszakmákon keresztül bizonyíthatják, hogy felelősebben gondolkodnak, mint a legtöbb mai felnőtt. Oknyomozó riporterként küldetésük, hogy felderítsék a főbb környezeti problémákat, okos kis tudósként megoldást keresnek rájuk, kommunikációs szakemberként pedig továbbadják a szerzett ismereteket. A játékos vetélkedő többféle képességet fejleszt; a számolós, kutatós, kreatív feladatok végére a csapatok átfogó képet kapnak a jelen környezeti problémákról, megoldásokat keresnek és felfedezik, hogy az ő hangjuk is számít!
További cikkek...
- Téli(?) tagsági kirándulás
- Konferencia Győr-Moson-Sopron megye helyi jelentőségű védett területeiről
- Az új törvénynek megfelelve is közhasznúak lettünk
- Önkormányzatok a Milleniumi Fejlesztési Célokért
- Ombudsmani levél a kormány vízüggyel kapcsolatos döntésének kivizsgálására
- Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság az almásfüzitői vörösiszap-tározón folyó tevékenység miatt