Véget ért a magyar környezet- és természetvédő civil szervezetek éves országos találkozója. Idén Komáromban, a Monostori erődben április 25-27. között százötven civil szervezet képviseletében közel négyszáz küldött érkezett a találkozóra, az ország minden részéből. Az országos találkozó szervezői, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület és az Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség fővédnöknek Sólyom László volt köztársasági elnököt kérték föl, aki levélben üdvözölte a résztevőket.

 

Plenáris és szekcióüléseken foglalkoztak a résztvevők az ország környezeti állapotát érintő jelenlegi problémákkal, fókuszálva azokra a kérdésekre, amelyekben a civilek hatékonyan tudnak fellépni, mint a hivatalos szervek együttműködő segítői, vagy pont fordítva, tiltakozva környezetpusztító tervek ellen. Néhány kiragadott téma a találkozóról: Kisközösségek átalakulásban a helyi fenntarthatóságért, Legyen a Börzsöny hazánk ökoturisztikai mintaterülete!, Jól-lét (well-being) és boldogság: Természeti erőforrások túlfogyasztása, van összefüggés?, civil teendők a vízgyűjtő-gazdálkodás tervezésében, a Paks-2 atomerőmű működéséhez szükséges vízierőművek várható kárai, Kishantos és egyéb földügyek, az erdők és az akáchisztéria, ökovasutak. A találkozó végén a fontosabb témákról rövid állásfoglalásokat hagytak jóvá a résztvevők, melyek a találkozó honlapján (www.zoldot.hu) tesznek közzé.

A találkozó idején volt a csernobili katasztrófa 28. évfordulója. Az áldozatok emlékére mécsest gyújtottak a résztvevők.

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás