A Reflex Környezetvédő Egyesület, mint tagszervezet is csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség „Világfák” elnevezésű hagyományteremtő kezdeményezéséhez. A szövetség a kezdeményezéssel azt kívánta elérni, hogy önkormányzat tagjai és társadalmi szervezet tagjai - együttműködve a helyi közösségekkel - minél több helyszínen ültessenek el egy-egy mezei juhar facsemetét. A kezdeményezés célja, hogy a facsemete elültetésével a szövetség tagjai egy szimbolikus lépést tegyenek a jövőért.

 

 

 

 

Az esemény a tervek szerint minden évben megismétlődik. Minden évben annak a fafajnak a csemetéjét ültetik el, melyet az Országos Erdészeti Egyesület aktuálisan az Év fájának választ.

2014-ben az év fája a mezei juhar, így az akció keretében március 25-én a pápateszéri oktatóközpontunk területén a helyi iskola tanulóinak és vezetőjének, valamint Pápateszér község polgármesterének közreműködésével egy mezei juhar facsemetét ültettünk el.

Az eseményről az alábbi képek számolnak be:

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás