Pápateszéren a helyi értékek között fontos szerepet töltenek be a vízimalmok, melyből egykoron 25 működött a település közigazgatási határain belül. Ez a kiemelkedő adat helyi „Hungarikumnak” számít. A Reflex Egyesület és a Pápateszéri Római Katolikus Plébánia konzorciumi együttműködésében megvalósuló EFOP-program egyik fő rendezvénye, az évenkénti malomfesztivál is erre szeretné felhívni a figyelmet. A hagyományteremtő szándékkal szervezett fesztivál helyszínei a Reflex Egyesület Ökológiai Központja, a Plébánia, a település megújuló és romos vízimalmai és egyéb pápateszéri helyszínek lesznek. A 2018. évi Pápateszéri Patakmalom Fesztivál többnapos rendezvényét a helyi közösségekkel együttműködve szervezzük. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az alábbi programokkal.
Pápateszéri Patakmalom Fesztivál
2018. szeptember 28-30.
Részletes program
Szakmai fórum a patakmalmok múltjáról, jelenéről és jövőjéről
Időpontja: 2018. szeptember 28. péntek 9:30-14:00
Helyszín: Schwarcz malom – Pápateszér, Ady u. 63.
A szakmai fórumra minden érdeklődőt szeretettel várunk, akit érdekel a patakmalmok múltja, jelene és a jövőbeni hasznosítási lehetőségeik.
A fórum tervezett programja:
9:30-10:00 Megérkezés, regisztráció
10:00-10:15 Megnyitó és köszöntő – Völfinger Béla Pápateszér polgármestere és Schwarcz Sándor malomtulajdonos
10:15-14:00 Szakmai fórum a patakmalmok múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Előadók:
- Vajda Tamás történész-levéltáros (Szegedi Tudományegyetem Levéltára) – Pápa és környékének középkori vízimalmai az írott források tükrében
- Wöller István malomkutató (Veszprém) – Malomköves őrlés a pápateszéri malmokban a 19. században
Közben: Kávé és teaszünet
- Dr. Balázs György malomkutató (Szentendre) – A dunántúli patakmalmok modernizációja a 19-20. század fordulóján
- Dr. Ozsváth Gábor Dániel néprajzkutató, főiskolai docens (Károli Gáspár Református Egyetem) – Vízimalmok, molnárdinasztiák Csernátonban (az erdélyi Csernátonban egykor több mint 30 malom őrölt…)
- Nagy Péter helytörténeti kutató (Abda – Pápateszér) – Pápateszéri molnárcsaládok, patakmalmok a közösségfejlesztésben
14:00-15:00 Büféebéd kemencében sült finomságokból
Részvétel a fórumon
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni személyesen, telefonon vagy e-mailben lehet a résztvevő nevének és elérhetőségeinek megadásával:
- Személyesen – Pápateszér Polgármesteri hivatal (Petőfi u. 17.)
- E-mailben vagy telefonon – Nagy Péter – 30 289 99 40 – Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 26. szerda
Bővebb információ a fórumról
Nagy Péter – 30 289 99 40 – Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Legtökösebb porta
A Patakmalom Fesztiválra díszítsük fel ismét Pápateszért! 2018. szeptember 28-án, pénteken 17 óráig bárki (család, vállalkozás, intézmény) építhet, készíthet valamilyen őszi kompozíciót a lakóháza, intézménye elé. Felhasználható bármilyen őszi termés, fa, növény, de lehet pl. figura, báb stb.
A zsűri 17 óra után bejárja a falut és pontozás után felállítja a sorrendet. Figyelem, nevezni nem kell, mert miden utcát végigjár a zsűri! A zsűrizés megkönnyítése miatt, minden műre egy A4-es lapra ki kell írni a pályázó nevét, utca és házszámot és egy telefonszámot.
Az első három helyezettet díjazzuk! További részletek hamarosan!
Bővebb információ: Völfinger Béla - 20 288 72 05 - Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Nyitott malmok
Időpontja: 2018. szeptember 29. szombat 9:00-14:00
Helyszínei:
- Bögi (Steckl) malom – Pápateszér, külterület (47.370580, 17.715100)
- Schremmer (Égett) malom – Pápateszér, külterület (47.376160, 17.732810)
- Schwarcz (Kuti) malom – Pápateszér, Ady u. 63. (47.384430, 17.713480)
A három megújuló malom tulajdonosai nyitott kapukkal és óránkénti bemutató előadásokkal várják az érdeklődőket!
Bővebb információ: Nagy Péter – 30 289 99 40 – Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Kincskereső malomjárás
Időpontja: 2018. szeptember 29. szombat 9:00-14:00
Húzz bakancsot vagy pattanj biciklinyeregbe és legyél malomjáró! Keresd fel Pápateszér patakmalmainak helyszíneit, találd meg az elrejtett kincseket és teljesítsd a küldetést! A legügyesebb malomjárókat díjazzuk!
A részvétel ingyenes! Nevezni az alábbi helyszíneken lehet 11:00 óráig:
- Pápateszéri Római Katolikus Plébánia – Pápateszér, Ady u. 1.
- Reflex Ökológiai Központ – Pápateszér, Farkashegy u. 16.
Bővebb információ: Lajtmann Csaba - 30 232 6658 - Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Malomlátogatás lovas fogaton
Időpontja: 2018. szeptember 29. szombat 8:30-13:00
Helyszíne: Pápateszéri Római Katolikus Plébánia – Pápateszér, Ady u. 1.
A Bögi és Schwarcz malmokhoz a Plébánia udvaráról félóránként lovas fogatok indulnak.
Abrakadomány díja személyenként 500,- Ft
Bővebb információ: Völfinger Béla - 20 288 72 05 - Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
VI. Pápateszéri Malomkupa
Időpontja: 2018. szeptember 29. szombat 9:00-12:00
Helyszíne: Művelődési ház – Pápateszér, Ady u. 63.
Malomjáték vetélkedő gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában.
Nevezés és bővebb információ:
- Nagy Péter – 30 289 99 40 – Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.,
- Forsthoffer István – 30 5769 220
Környezet – kultúra – közösség
Időpontja: 2018. szeptember 19. szombat 9:00-16:00
Helyszíne: Reflex Ökológiai Központ – Pápateszér, Farkashegy u. 16.
A Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársai és önkéntesei színes programokkal várják az érdeklődőket farkashegyi központjukban.
- REFLEXikon kiállítás, mely betekintést enged a 30 éves Reflex Környezetvédő Egyesület fejezeteibe.
- Nem szemét - kézműves foglalkozásunkon kiderül, hogy a felesleges holmijainkból menő dolgok is készülhetnek! Hozd magaddal feleslegessé vált pamut pólódat és keltsd új életre, például nyakláncként vagy fejpántként!
- Élni… egyszerűen jó! – A Reflex éghajlatvédelmi tevékenységeink bemutatása.
- Gabonaőrlők, deszkaszelők, rongyzúzók. Papírtörténeti bemutató és merítő műhelyfoglalkozás - Kalas György, Ökológiai Stúdió).
- 7x7 – Beszélgessünk a helyi közösségfejlesztési lehetőségekről!
Bővebb információ: Lajtmann Csaba – 30 232 66 58 – Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Szüreti felvonulás
Időpontja: 2018. szeptember 29. szombat 14:00-16:30
Gyülekező 13 órától a Vásártéren. 14 órától felvonulás a faluban, a Fényes hegyen és a Farkas hegyen. A megállóknál a Kisbíró kidobolja az elmúlt időszak híreit. A felvonulóktól kérjük a szüreti felvonulás szellemiségéhez illeszkedő ruha, jelmez viselését! Jó tanács! A felvonulás erős kiszáradási problémákat okozhat! A megelőzés fontosságára ezúton is felhívnánk a figyelmet! A megállóhelyekre és a Vásártérre sós és édes apró sütemények felajánlását szívesen fogadjuk!
Bővebb információ: Völfinger Béla - 20 288 72 05 - Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Patakmalom utcaünnep
Időpontja: 2018. szeptember 29. szombat 16:30-18:00
Helyszíne: Pápateszér, Petőfi utca
A szüreti felvonulás a Petőfi utcán zárul, ahol átadásra kerülnek a "Legtökösebb porta", a "Kincskereső malomjárás" és a "VI. Pápateszéri Malomkupa" díjai.
Bővebb információ: Völfinger Béla - 20 288 72 05 - Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.
Koncerttel kísért rendhagyó szentmise
Időpontja: 2018. szeptember 30. vasárnap 11:00-12:30
Helyszíne: Pápateszéri Római Katolikus Templom
A szentmisét követően Kátay Zoltán énekmondó tart koncertet, majd a helyi plébános megáldja az újjáalakuló molnár céh zászlóját.
Bővebb információ: Kerekes Zoltán plébános - 06 20 324 68 60