Az akkreditált képzés Ökoiskola koordinátori moduljának megszervezéséhez már az év elején hozzákezdtünk. 2015. június 18. és 20. közötti három napot jelöltük ki a képzés időpontjának. A képzés helyszínéül a Reflex Környezetvédő Egyesület pápateszéri oktatóközpontjának és erdei iskolájának épületét választottuk, mivel a helyszín jó adottságokkal rendelkezik.

Az akkreditációs anyagban megadott tematikát követve dolgoztuk ki a képzés programját napi lebontásban. Ezek szerint a 30 órás képzést a három napra egyenletes osztottuk el, minden napon 10 órás programot terveztünk a 8 órától 17 óráig tartó időszakban.


A képzés az ismerkedéssel kezdődött.  Az Ökobingó játékkal folytattuk, amely sikeresen járult hozzá ahhoz, hogy a résztvevők jobban megismerhessék egymást.
A továbbiakban a képzésről tartottunk rövid technikai és tartalmi összegzést. Ezután következett a résztvevők saját intézményeinek környezeti nevelési tevékenységének rövid bemutatása.
A program folytatásában a fenntarthatóság pedagógiájáról, illetve a legújabb eredmények és módszerek bemutatásáról esett szó.  Az elméleti háttér megértéséhez a résztvevők egy előadást láthattak, hallhattak a fenntarthatóságról, fenntarthatóságra nevelésről. Újabb elméleti rész következett a fenntarthatóságra nevelés gyakorlatáról, a tanulásról szóló pedagógiai irányzatokban rejlő lehetőségekről, a konstruktivista, az élmény- és a projektpedagógia jellemzőiről. A továbbiakban a résztvevők személyes intézményi vagy egyéni tapasztalatai alapján próbáltuk feltérképezni a fenntarthatóságra nevelés gyakorlatát a különböző intézményekben.
A képzési tematika alapján a következőkben a Natura 2000 Hálózat bemutatásáról esett szó egy ppt-előadás keretében. A Natura 2000-es téma lezárásaként páros munkában a résztvevők a képzésen eddig felmerült témák, módszerek segítségével elkezdtek el egy tervezési folyamatot saját iskolai környezetükre, maguk választotta témára, helyszínre vonatkoztatva.
A képzés soron következő részében az Ökoiskola fogalmának tisztázására, illetve az Ökoiskola címpályázat részét képező kritérium rendszer közös értelmezésére került sor.  A folytatásban az Ökoiskola munkaterv jellemzőiről, az Ökoiskola munkaterv tartalmáról esett szó a nemzeti alaptanterv tükrében
A képzés 3. napján a saját iskolai munkatervek elemzésével és a továbbfejlődési lehetőségek vizsgálatával folytatódott a program. Páros munkában a saját iskolai munkaterveket elemezték a kiadott szempontok szerint.
Ezután egy összegző előadást hallgathattak meg a résztvevők a SWOT analízisről, majd a gyakorlat során a SWOT analízis módszerét alkalmazva elemezték saját munkatervüket. A továbbiakban rátértünk az ökoiskola munkatervek készítésével kapcsolatos ismeretanyag átadására.
A folytatásban kerekasztal beszélgetés keretében arról beszélgettünk a résztvevőkkel, hogy miként gondolják az Ökoiskola cím elnyerése után az iskolai létet. Majd a résztvevők megfogalmazták véleményüket az ökoiskolai program intézményfejlesztő hatásáról. Ezután a résztvevők kitöltötték a megadott táblázatot a hálózatosodás előnyeiről, hátrányairól, majd meghallgatták a hálózattípusokról, a hálózatok működéséről szóló előadást. A továbbiakban egyéni munka során felderítették a saját intézményi partnerkapcsolati hálójukat az előre elkészített táblázat kitöltésével. Végül pedig az ötletroham segítségével összegyűjtötték az ökoiskolák finanszírozási lehetőségeit.
A képzés alatt a résztvevők folyamatosan vezették a reflektív naplót. A napló vezetése segítette őket a tapasztalatik összegyűjtésében és rendszerezésében. Egyben lehetővé teszi a megéltek felidézését, az emlékek és a tanulságok felelevenítését.

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás