A Nulla Hulladék nem csak utópia, hanem világszerte valóság. A koncepció azt célozza, hogy ne csak kezeljük a hulladékot, de csökkentsük mennyiségét megelőzéssel, felelős nyersanyag- és energiagazdálkodással. Ennek megvalósításához pedig mindannyian hozzájárulhatunk. Ezt bizonyítják azok az esettanulmányok is, amelyek a Zero Waste Europe (ZWE) nemzetközi hálózatának honlapján elérhetőek (angol nyelven). A Humusz Szövetség és a ZWE közös szervezésében az érdeklődőknek most lehetőségük nyílik Budapesten első kézből meghallgatni a sikertörténeteket.

 

A 2015. november 2-4. között zajló budapesti konferencián nemzetközi és hazai előadók mutatják be jó gyakorlataikat, ismertetik a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét és megoldási javaslatokat nyújtanak; üzemlátogatásokkal egybekötve.

A Humusz első Nulla Hulladék Találkozója 2012-ben volt a Velencei-tónál, ahol a hazai civil szervezetek tanulhattak többet a koncepcióról, amely újfajta szemléletként jelent meg a hulladékgazdálkodásban. A Nulla Hulladék Konferencián nemcsak külföldi előadók jó gyakorlatai hangzanak el, de a résztvevőknek hazai példákat is bemutatunk üzemlátogatások során. A szekciókban mindenki a saját szakmájának megfelelő, gyakorlati tudást szerezheti meg. A szervezők nagy szeretettel várják vállalatok, önkormányzatok és a civil szektor képviselőit, de a pedagógusokat is. A konferenciával egy időben a II. Országos Nulla Hulladék Találkozón folytatjuk a téma körüljárását civil oldalról.

Jelentkezni itt lehet!

További információ:

http://humusz.hu/nuhukonferencia

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás