A nyári kánikulára készülve veszélyeztetett csoportokkal foglalkozó helyi szakemberek információs eseményeken vettek részt Hajdúböszörményben. A munkában a Reflex Környezetvédő Egyesület is részt vett.

 

A Reflex Környezetvédő Egyesület és Hajdúböszörmény város közreműködésével zajló nemzetközi Ready4Heat projekt égisze alatt a Zöld Kör bevonásával megtartott helyi tájékoztató tréningek elsődleges célja az volt, hogy a veszélyeztetett csoportokkal foglalkozó szakemberek időben, szakmai segítséggel készülhessenek fel a hőhullámok okozta kihívásokra és megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a megelőzés és az egészségvédelem terén. Az előadásokra idősekkel, krónikus betegekkel, gyerekekkel foglalkozó szakemberek kaptak meghívást, illetve a nyári időszakban szabadtéren dolgozókat és vezetőiket várták. 

A tréningek során a résztvevőket - a bevezető előadásokat követően - Dr. Hámoriné Dr. Kovács Erzsébet doktornő tájékoztatta a hőség okozta általános egészségügyi problémákról, a célcsoportok kitettségéről, illetve arról, mit tehetnek a velük foglalkozó szakemberek a felmerülő egészségügyi helyzetek felismeréséért, a problémák megelőzéséért, kezeléséért. Természetesen ebben a témában nagy hangsúlyt kap a megelőzés is, azaz hogyan lehet tudatosan felkészülni a várható hőségnapok, hőhullámok hatásaira. 

Az események a  Széchenyi István Mezőgazdasági Szakiskolában, a Fazekas Gábor Idősek Otthonában, a Napsugár Óvodában valamint Zöld Kör irodájában zajlottak, 2025. február 20. és március 10. között, több mint 30 résztvevő közreműködésével.

A projektet az Interreg CENTRAL EUROPE program támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

A Reflex ház naptára

 

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

EU Éghajlati Paktum

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás