A vgt-munkacsoport levelének tervezete:

Dr. Hoffmann Imre

közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár

Belügyminisztérium

Somlyódy Balázs

főigazgató

Országos Vízügyi Főigazgatóság

Tisztelt Helyettes államtitkár úr! Tisztelt Főigazgató úr!

A vizeink védelméért és természeti erőforrásaink megőrzéséért dolgozó civil szervezetek által alapított munkacsoportot aggodalommal tölti el az a behozhatatlannak látszó – közel egy éves – csúszás, ami Magyarország Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervének (VGT2) felülvizsgálata kapcsán fennáll. Attól tartunk, hogy ez a jelentős lemaradás a tervezés jogi alapját adó Víz Keretirányelv által egyértelműen előírt, a VGT tervezetre vonatkozó hat hónapos társadalmi
konzultáció ellehetetlenüléséhez vagy kiüresedéséhez fog vezetni.
A VGT-felülvizsgálat véglegesített munkaprogramja és ütemterve 2015 januárja óta nem került közzétételre, ami lehetetlenné teszi a bekapcsolódni szándékozóknak a felkészülést és az érdemi részvételek megalapozásának lehetőségét. Emellett a vízgazdálkodási tanácsok ülésein elhangzott tájékoztatás értelmében június elejére már el kellett volna készülnie és véleményezésre bocsáttatnia az országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv tervezetének is.

Felhívjuk a tervezésért felelős szervek figyelmét, hogy a jelenlegi helyzetben nem látjuk biztosítottnak az átlátható és naprakész tájékoztatást, a tervdokumentáció megismerhetőségét, és a társadalmi véleményezésre elegendő idő biztosítását. Mindezek nélkül a társadalom aktív részvétele, az érdekek és feladatok összehangolása, valamint a terv tartalmi véleményezése érdemben nem megvalósítható. További hiányosságnak látjuk, hogy az árvízkockázat-kezelési
tervek közzététele sem történt meg, és a két tervezet összehangolásához szóló javaslatok beépítése emiatt nehézségekbe ütközhet. Az árvízi kockázat-kezelési tervekről még olyan előzetes anyagok sem érhetőek el, mint a VGT2 kapcsán közzétett Jelentős Vízgazdálkodási Kérdések.   

Ezúton kérjük, hogy haladéktalanul tegyék közzé a tervezés honlapján (korábbi tájékoztatás alapján ez a www.vizeink.hu) a VGT2 felülvizsgált tervezetét, valamint társadalmasításának stratégiáját és ütemtervét a valós részhatáridőkkel együtt.

A vizeink és a víztől függő élet védelméért dolgozó civil szervezetek azt várják a felelős szervektől, hogy mielőbbi tegyenek lépéseket a VGT2 társadalmi vitájának érdemi és átlátható megvalósítására. A hazai és nemzetközi jogszabályokban előírt 2015. decemberi véghatáridő betartása csak akkor lehet sikeres, ha van szándék és – a szűk határidő ellenére – lehetőség az érdemi munkáról érkező vélemények összeállítására és a tervekbe való beépítésére.

Budapest, 2015.június 01.

Tisztelettel,

Aláírásra felkért szervezetek: Reflex, NABE, E-Misszió, Holocén, Szövet, Magosfa, Élő-Tiszáért, Dráva Szöv.,  MOTKA és WWF, azaz a vgt-munkacsoport tagjai.



Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás