Alsó-Szigetköz csúcspontján, a Duna és a Mosoni-Duna összefolyásánál, Vének községben tartották a Győr-Moson-Sopron megyei polgárőr egyesületek éves találkozójukat, szeptember 13-án, szombaton. A rendezvény előadójának a Reflex Környezetvédő Egyesületet kérték fel. A vetítéssel összekötött fél napos műhelynap témája a Duna felszíni és felszínalatti vizeinek köszönhető védett természeti értékek bemutatása volt. A Civil Kontrol Polgárőr Egyesület által rendezett programon számos felvetés, kérdés hangzott el az előadást követően. Külön kiemelendő, hogy a Duna és a Rába menti települések polgárőrei, valamint a két folyón tevékenykedő vízi polgárőrök számos - elsősorban a folyó és folyópart illegális hulladékszennyezésével - kapcsolatban mondtak jobbító véleményt. Zárásként a résztvevők közös együttműködési megállapodás tervezetében állapodtak meg, célként megjelölve a vízbázisok környezetének védelmét.
A Győrladaméri Körzeti Általános iskola alsó tagozatos diákjai egész napos természetjáró túrán látogatták meg a dunaszegi morotva- és kavicsbánya tavakat. A gyerekeket a Reflex Egyesület tagjai (Horváth Ferenc, Lajtmann József és Nagy Péter) kalauzolták a tórendszer körüli tanösvényen. A természeti értékek, a környéken élő növények és állatok megismertetése mellett a gyerekek sok-sok érdekes információt kaptak kollégáinktól. Ezek egyike volt: - Hogyan kerül ide ez a sok kavics? A kíváncsi gyerekhad a Pannon tengertől, az ős-Duna Európát átszelő útvonalán és a folyó építő-romboló munkálkodásán át kaptak választ a kavics létrejöttéről, ittlétéről. Külön érdekessége volt a terepi iskolai napnak, hogy megértették a gyerekek a tavak, valamint a mellettük lévő árkok vízszintjeinek egyezőségét, a lábuk alatt lévő talajban található jó minőségű talajvízzel való kapcsolatát. A környezeti értékek megértésén túl - a ragyogó időjárásnak köszönhetően - számos madárfajt is megfigyelhettek a gyerekek a Nemzeti Park által kiépített madármegfigyelő toronyból.
A Nagy-Duna fonatos rendszerének egyik legszebb pontján, az Ásvány-Lipóti ágrendszernél találkoztak a Reflex munkatársai a szigetközi iskolák kerékpáros túrázóival szeptember 19-én. A győrújfalui, győrzámolyi, győrladaméri és dunaszegi 10-14 éves fiatalok terepi bejárás keretében ismerhették meg a Duna sok ezer éves történetét, a talajban lévő vízkincs létrejöttét, jelenlegi helyzetét. Az ivóvíz helyi szerepe mellett hallhattak a víz globális problémáiról is a diákok. A felső tagozatos nebulók meglehetősen tájékozottan közreműködtek a Duna vízszintje és a Szigetköz alatti talajvíz kapcsolatáról tartott előadásba. Olyan szakszavakkal birkózhattak meg, mint a vízkészlet, a kolmatáció, a talajvízgörbe és persze a veszélyeztető, szennyező források széles skálája. Ezekről részletesen is hallhattak a második előadásban, melyben szó esett a tudatos környezetvédő szemléletről, amely közel áll hozzájuk. A Duna partra kerékpárral érkeztek a mecséri szélturbinától, és az előadásokat követően tekertek tovább a helyi természeti védettségű hédervári kastély egyedi botanikai értékű parkjába.
A Környezeti Energia és Operatív Program keretében 191 millió forintos támogatással vizsgálták meg a Duna és a Rába mentén lévő édesvízkincset az elmúlt években. A Reflex Egyesület munkatársai a napokban felkeresték, beazonosították, felmérték és fényképezték (dokumentálták) a diagnosztikai vizsgálatok helyszíneit. Külön figyelmet fordítottak a kutak körüli területeken lévő felszíni állapotokra, védettségi fokozatokra, gazdálkodási formákra, az esetleges szennyező-terhelést jelentő létesítményekre. A vizsgálatokkal érintett, kutakkal ellátott területek: a Duna mentén: Ács-Lovadi rét, Vének jobb parti mentett oldal (árvédelmi töltésen kívül), a Rába mentén: Győr Rókadombi mentett oldal, Gyirmót Nagy rét, valamint Mérges, Árpás és Kisbabót községek közötti folyó menti, védett oldali területek.
Húsz éve Csehszlovákia elterelte a Dunát, tizenöt éve az ENSZ Hágai Nemzetközi Bírósága határozatot hozott a közös megállapodásra. Ma a magyar Országgyűlés népi kezdeményezés alapján napirendre tűzte a térség gondjainak megbeszélését. A hetvenegy ezer aláíró által átadott kérelmet („Vizet a Dunába”),azaz, hogy a Parlament vegye napirendre a problémát, az OVB igazolta, a Fenntartható Fejlődés Bizottsága egyhangúlag támogatta, míg a Parlament elnöke ezek alapján szeptember 10-én jóvá is hagyta. A szigetközi Öreg-Duna és a Mosoni-Duna helyzetét a tisztes Ház a mai napon 4 óra 16 percnyi idő alatt meg is tárgyalta. Összegezve: - Semmitérően.
A megyei napilap által indított népi kezdeményezés kapcsán Dunakilitin tartotta meg kihelyezett ülését az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, hogy megvitassák, hogy a parlament tűzze-e napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási problémáinak megtárgyalását. Az ülésen Egyesületünk képviseletében Lajtmann József szólalt fel, és ismertette a Reflex álláspontját, valamint javaslatait. E javaslatokat tartalmazza az az ismertetőanyag, amelyet a jelenlévő képviselők részére átadtunk, és amely az alábbiakban részleteiben is olvasható.
Az egész világ látta, hogy 2010. októberében a lúgos vörösiszap-szennyezés hogyan radírozta ki a Torna-patak és a Marcal élővilágát, ölt meg embereket. Hazánk legnagyobb környezeti katasztrófája „híressé" tette Magyarországot. A Reflex Egyesület akkor a segélyezésre koncentrált. Sok szponzorral és önerővel segítette a károsultakat, de már látható volt, hogy az anyagi segítségnyújtásnál az élővilág helyreállítása nagyobb feladat lesz. A Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás támogatása erre lehetőséget adott. Pesszimisták voltunk. A természet regenerálódása viszont nem minket igazolt. Jó leírni, hogy a minimális elvárásoknál jobb már a növény- és állatvilág állapota. Igaz, hogy minden kicsi, kevés, de van! Ahogy a szakma mondja, meg van a természeti sokszínűség.
Magyarország jogos követelését 1998 februárjában kiáltványba foglaltuk. A kiáltványt a Parlament elé gyűlt 73 ezer állampolgár (hivatalos, rendőrségi adat) adta át az ország elnökének.
Most, 14 év elteltével, ugyanezt a követelést terjeszti ugyancsak több tízezer állampolgár az Országgyűlés elé. A Reflex Környezetvédő Egyesület - csakúgy mint 14 éve - lelkes támogatója a "Vizet a Dunába!" követelésének.