Egyesületünk támogatást nyert el az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hulladékos szemléletformáló programjának megvalósítására. Az idei évben a hulladék-keletkezés megelőzésének fontosságára hívjuk fel az iskoláskorúak figyelmét. A program keretében elkészült egy 10 db molinóból álló, szemléletformáló kiállítási anyag. Mivel azt szeretnénk, ha az azokon szereplő gondolatok minél több iskolás gyerekhez eljussanak, ezért a kiállítást bemutatásra ajánljuk az iskoláknak. Amennyiben bármelyik iskola vezetése fontosnak tartja, hogy megoldást találjunk korunk egyik legégetőbb problémájára - a hulladékok okozta környezeti gondokra - és egyetért azzal, hogy a fiatalok tudatformálásával sokat tehetünk ez ügyben, akkor a szemléltető molinókat előzetes egyeztetés után szívesen bemutatnánk az iskola tanulóinak.

Bővebben...

A Reflex Környezetvédő Egyesület tavaly ősszel indított el egy szemléletformálási programot a hulladék megelőzés témájában. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló „Megelőzni szabad - Fiatalok szemléletformálásával a hulladék-megelőzésért” című program keretében az egyesület ősszel megrendezett egy környezetismereti vetélkedőt, mely a hulladékokat, illetve a hulladék megelőzést helyezte a középpontba. Tavasszal tovább folytatódik a szemléletformáló program. A tervezett program egy kissé megcsúszott az elhúzódó szerződéskötés és a támogatás késedelmes utalása miatt, de azért jó ütemben halad a megvalósítás. Hamarosan elkészül egy kiállítási anyag, mely bemutatja a jelenlegi hulladékhelyzetet és a hulladékok okozta problémákat, megmutatja, hogy milyen módon bánhatunk el a hulladékokkal, de legfőképpen azt próbálja kihangsúlyozni, hogy milyen módszerekkel előzhető meg a hulladékok keletkezése. A projekt haladásáról a csatolt sajtóközleményt adtuk ki.

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (Sajtóközlemény M2.pdf)Sajtóközlemény M2.pdf308 kB

Bővebben...

Negyedik alkalommal rendeztünk környezetvédelmi vetélkedőt Kisbajcson, a helyi általános iskolában. A 2018. november 30-án megrendezett vetélkedő központi témája – az Európai Hulladékcsökkentési Héthez is kapcsolódva – a hulladék volt, annak környezeti hatásai, valamint a hulladékok okozta problémák megoldási lehetőségei. A megmérettetésen a Győr környéki iskolák mellett képviseltette magát egy iskola a Csallóközből is. A győrladaméri, a gönyűi, a kunszigeti, a péri, a csilizradványi iskolákból, valamint a helyi általános iskolából összesen hét csapat érkezett a versenyre.

Bővebben...

A kormányzati törekvések ellenére a hazai hulladék-helyzet még mindig elmarad az ideális állapottól. Még mindig sok hulladékot termelünk és ezzel sajnos a különgyűjtés és újrahasznosítás helyett a lerakók hulladékhegyeit növeljük. Egy átlagos magyar állampolgár évente közel 380 kg háztartási hulladékot termel, azaz naponta több mint 1 kg-ot. E súlyos problémára hívja fel a figyelmet a Reflex Környezetvédő Egyesület „Megelőzni szabad - Fiatalok szemléletformálásával a hulladék-megelőzésért” című programja, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósít meg. A projekt indulásával kapcsolatban az mellékelt sajtóanyagot adtuk ki.

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (Sajtóközlemény M1.pdf)Sajtóközlemény M1.pdf310 kB

Bővebben...

Március hó második felében bonyolítottuk le a „Fogyókúrán a kuka” című hulladékos szemléletformáló pályázatunkban vállalt „Hulladékos akcióheteket”. Február elején négy iskolában kezdtük el ennek szervezését. Az iskolavezetésekkel történt egyeztetések után iskolánként 8-12 fős akciócsoportok alakultak ötödikes-hatodikos gyerekekből (hogy később az iskolában a témát továbbvihessék majd). Hetente találkoztunk – az elméleti felkészítő előadások után kezdtük el a téma tablókon való feldolgozását (két helyen figyelemfelhívó „szemétszörnyet” is készítettünk. A projekt az akcióhetek lebonyolításával egyébként március végén be is fejeződött. Az alábbiakban az akcióhetek részleteiről számolunk be.

Bővebben...

A „Fogyókúrán a kuka - Hulladékmegelőzés- és újrahasznosítás a győri járásban”elnevezésű projekt keretében a kiválasztott négy iskolában március végén Hulladékos akcióheteket szerveztünk. Az akcióheteket az iskolánként egy-egy, a diákokból február elején alakított szakmai munkacsoport készítette elő. Az egyes iskolák – az aulában bemutatott kiállításaik mellett- változatos formában hívták fel a figyelmet a háztartási hulladékok problémáira. (lásd: http://www.reflexegyesulet.hu/index.php/nulla-hulladek/844-megkezdodtek-az-iskolai-akciohetek). Vállalásunknak megfelelően a Hulladékos Akcióhetek tapasztalatait egy külön módszertani mappában foglaltuk össze - felhasználva abban a Reflex mostani, illetve a környezetvédő civil szervezetek korábbi tapasztalatait.

Bővebben...

Hulladékos szemléletformáló projektünk keretében 2018. március 9. és 29. között a kiválasztott négy iskolában Hulladékos Akcióhetek kezdődtek. Az akcióheteket mindegyik iskolában egy-egy, a diákokból február elején alakított szakmai munkacsoportok készítették elő. A csoportok elméleti felkészítését mindenütt gyakorlati foglalkozások követték, melynek eredményeként a gyerekek tablón mutatják be diáktársaiknak a háztartási hulladékok magyarországi helyzetét, problémáit. Külön tabló foglalkozik a hulladékok megelőzési lehetőségeivel, a hulladékok kezelési módjaival, illetve egy tabló a papír-újrapapír témával. A tablók mellett felállításra kerülnek az iskolák aulájában a projekt rajzpályázatának nyertes munkáit bemutató molinók is.

Bővebben...

A „Fogyókúrán a kuka - Hulladékmegelőzés- és újrahasznosítás a győri járásban” elnevezésű projekt keretében tavaly novemberben rajzpályázatot hirdettünk az érintett általános iskoláknak. Az így gyűjtünk mi” c. rajzpályázatra érkezett (több mint 300 darab) rajzból január végén szakmai zsüri választotta ki azokat a rajzokat, amelyek a most megjelent rajzfüzetek előlapját illetve hátoldalát díszítik. A rajzfüzet címlap belsején az alkotókat tüntetjük fel – míg a hátsó borítójának belsején a papírfelhasználás csökkentését célzó megelőzési tanácsokat küldünk a gyerekeknek.

Bővebben...

A Reflex ház naptára

 

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

EU Éghajlati Paktum

Energy Poverty Advisory Hub

Régi Reflex honlap

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás