Az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” projekt során a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány koordinálásával megvalósult a helyi jelentőségű természetvédelmi területek ökológiai állapotának felmérése, melyet Győr-Moson-Sopron megyében a Magyar Természetvédők Szövetségével együttműködve a Reflex Környezetvédő Egyesület szakemberei végeztek el. A Győr-Moson-Sopron megyei felmérés eredményeit, a területek jelenlegi  állapotát, a hosszú távú megőrzés  és az új területek kijelölésének lehetőségeit egy konferencián mutatjuk be, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

MEGHÍVÓ

 

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány szeretettel meghívja Önt
az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” című projekt
Győr-Moson-Sopron megyei konferenciájára és a „Rejtett tájakon” című film bemutatójára.

 

Helyszín:

Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ, Baross Gábor konferenciaterem
9021 Győr, Szent István u. 10/A

Időpont:
2014. január 14. kedd, 10:00 óra

Program:
 

10:00 – 10:30

Köszöntők

 

Viszló Levente, a Pro Vértes Közalapítvány kuratóriumi elnöke
Dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke
 

10:30 – 10:50

Az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” projekt bemutatása

 

Előadó: Haraszthy László, Pro Vértes Közalapítvány, projektvezető
 

10:50 – 11:20

Győr-Moson-Sopron megye helyi jelentőségű védett területei

 

Az „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” projekt során a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány koordinálásával megvalósult a helyi jelentőségű természetvédelmi területek ökológiai állapotának felmérése, melyet Győr-Moson-Sopron megyében a Magyar Természetvédők Szövetségével együttműködve a Reflex Környezetvédő Egyesület szakemberei végeztek el.  A konferencián bemutatjuk  a Győr-Moson-Sopron megyei felmérés eredményeit, a területek jelenlegi  állapotát, a hosszú távú megőrzés  és az új területek kijelölésének lehetőségeit.
Előadó: Lajtmann József, a Reflex Környezetvédő Egyesület tagja, programvezető
 

11:20 – 11:45

Kávészünet

 

 

11:45 – 12:15

Értékőrző gazdálkodás Natura 2000 területeken

 

Bemutatásra kerül a projekt keretében elkészült gyakorlati útmutató, mely a Natura 2000 területek kezeléséhez nyújt segítséget. Egyszerű, konkrét és követhető javaslatokat adunk ahhoz, hogy mit, mikor, hogyan érdemes elvégezni annak érdekében, hogy hosszú távon is megőrizhessük a Natura 2000 területek természeti értékeit.
Előadó: Haraszthy László, Pro Vértes Közalapítvány, projektvezető
 

12:15 – 13:00

Filmbemutató: „REJTETT TÁJAKON a Dunántúl helyi védett területei”

 

A filmet rendezte: Karácsony Sándor

 

 


Az előadások után szeretettel várjuk egy hidegtálas ebédre.

 

 

 

Minden résztvevőt megajándékozunk a konferencián első ízben bemutatott film DVD-jével.

Rendezvényünk célja, hogy minél több érdekelt szakemberhez eljuttassuk a projekt során összegyűjtött információkat, hasznos tudnivalókat, ezért mindenkinek lehetőséget nyújtunk a következő szakmai anyagok kézhez vételére és terjesztésére. Kérjük, hogy a regisztrációs felületen feltétlenül jelezze, hogy melyik kiadványból hány darabot szeretne átvenni terjesztésre.

1. „Értékőrző gazdálkodás Natura 2000 területeken”
Színes, 90 oldalas gyakorlati útmutató gazdálkodóknak, földhasználóknak, önkormányzati képviselőknek és a természetvédelem iránt érdeklődőknek.

2. Győr-Moson-Sopron megye helyi jelentőségű természetvédelmi területeit bemutató térkép
A  Győr-Moson-Sopron megyei helyi jelentőségű természetvédelmi területek helyét és rövid leírását tartalmazó 2 oldalas térkép,  mely önkormányzatok, oktatási intézmények és a téma iránt érdeklődő magánszemélyek számára készült.

3. Az ország összes helyi jelentőségű védett területének helyét bemutató plakát
A plakát önkormányzatok, oktatási intézmények és a téma iránt érdeklődő magánszemélyek számára készült.
 

Az eseményen való részvétel ingyenes, regisztráció szükséges.
Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb január 10. péntek 14:00 óráig jelezze, jelentkezéshez kattintson ide vagy másolja böngészőjébe az alábbi linket:
https://docs.google.com/forms/d/1W9LQ5u8kKi8TcsO-nyLOipMs_nR5N3EpCfdzkJ53eWs/viewform

Megközelítés:
Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ, Baross Gábor konferenciaterem
9021 Győr, Szent István u. 10/A

A Nemzetközi Kereskedelmi Központ (a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza) Győr központjában, a főút mellett helyezkedik el. Gépkocsival könnyen megközelíthető, az M1 autópályáról néhány perc alatt elérhető. Parkolásra lehetőséget nyújt a kamara székháza mögötti Révai parkolóház (bérleti díj: 60.-Ft/óra).
Tömegközlekedéssel: Az épület 1 km-re helyezkedik el a vasútállomástól és az autóbusz pályaudvartól.

További információ:
Balogh Eszter, e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez./" target="_self">Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez., telefon: +36 (30) 431 4107

 

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás