A Reflex Egyesület az elmúlt napokban fejezte be Győr-Moson-Sopron megye helyi természetvédelmi területeinek felmérését. A megye számos településén, falvaiban, városaiban - a jelenlegi nyilvántartás alapján - 51 helyszínen, több mint 500 hektáron végeztünk konkrét területfelmérést, írtuk össze az ott megtalálható védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokat, valamint készítettünk több száz fényképet. Munkánk egy országos felmérés részét képezte, melyben a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani Egyesület és a Pro Vértes Közalapítvány mellett több más megyében működő civil zöld szervezet vett részt. A feldolgozás alatt lévő egységes adatbázis mellett, még további térképes, fényképes kiadványokkal, tanulmányokkal és megyénként konferenciákkal teljesül ki a felmérés.

 

A Reflex Egyesület az elmúlt napokban fejezte be Győr-Moson-Sopron megye helyi természetvédelmi területeinek felmérését. A megye számos településén, falvaiban, városaiban - a jelenlegi nyilvántartás alapján - 51 helyszínen, több mint 500 hektáron végeztünk konkrét területfelmérést, írtuk össze az ott megtalálható védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokat, valamint készítettünk több száz fényképet. Munkánk egy országos felmérés részét képezte, melyben a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani Egyesület és a Pro Vértes Közalapítvány mellett több más megyében működő civil zöld szervezet vett részt. A feldolgozás alatt lévő egységes, országos adatbázis mellett, még további térképes, fényképes kiadványokkal, tanulmányokkal és megyénként konferenciákkal teljesül ki a több mint ezer helyi védett terület felmérése.

A Reflex által felmért területek (egyedi emlékeket nem mértünk), számos alig, vagy csak a helyiek által ismert szép helyeket tartalmazzák. Az ország egyik legrégebbi védettségű Soproni Erzsébet kerti fák (1942-es év), az egyik legnagyobb helyi védett területű Fertődi Esterházy-kastély parkja (219 hektár), a NATURA 2000-es védelembe is bevont Hédervári lovaglópálya, Lipóti Holt-Duna part, vagy Véneki Aranykert mellett majd mindegyik felmért területet kisebb-nagyobb megőrzött „ajándékként" találtuk meg.

Győr-Moson-Sopron megye helyi védett területei közül kiemelkedően nagy számban találunk kastélyparkot, kúria illetve várkertet (Dénesfa, Farád, Fertőd, Győr, Hédervár, Nagycenk, Sopron, Sopronhorpács, Sopronnémeti). Egyes települések parkjai is védettségi besorolást kaptak (Hidegség, Mosonmagyaróvár, Rábapordány, Sopron). Külön említést érdemlő kategória a külterületi, élővilágában igen gazdag helyi védettségű erdők, fasorok, legelők, rétek, nádasok és kiemelt fészkelőhelyek (Écs, Darnózseli, Dénesfa, Fertőd-Süttör, Győr, Győrújbarát, Hédervár, Hövej, Lipót, Nagycenk, Nyúl, Sopron, Sopronnémeti, Vének).

A területek sokféleségét jelzi, hogy az élőhelyi besorolás (ÁNÉR) alapján megtalálható a tündérrózsás, vízitökös, rencés hínárnövényzet, a nem tőzegképző nádasok, a mocsárrétek, a szabályozott patakok parti zónája, a keményfás ártéri és a keményfás telepített erdők, a homoki sztyepprétek, a fás legelők és fás rétek, a az őshonos és a nem őshonos fasorok, facsoportok, a gyertyános-kocsányos tölgyes erdők, az erdei és feketefenyvesek, de találhatóak közöttük löszfalak és szakadópartok, erdősödő gyümölcsösök, illetve szépszámmal parkok és kastélyparkok is.

A fokozottan védett növények közül a méhbangóval, míg a fokozottan védett állatok közül a gyurgyalaggal és a fehér gólyával találkoztunk a felmérés ideje alatt. A hazánkban védett 2700 fajból több százat azonosítottunk be a helyi védettségű területeken. (Amennyiben a felmérés nemcsak a nyári egy-két hónapra esik, hanem az év további időszakára is, illetve nemcsak nappali, de éjszakai megfigyelésre is lehetőség van, úgy nyilvánvalóan nagyobb fajszámról beszélhetnénk.)

Habár a területek napjainkban vagy önkormányzati, vagy magántulajdonban vannak, a helyi rendeletek a védelmüket biztosítják. A helyszíni bejárásoknál és a dokumentációk (rendelet, kezelési terv, települési rendezési terv, környezetvédelmi program, térképek, stb.) beszerzésénél sok segítséget kaptunk az érintett 19 település polgármesteri hivatalától. Számos esetben tapasztaltuk, hogy a védettséget nemcsak papíron kezelik, hanem folyamatos természetvédelmi kezeléssel is. Minősítve a több évtizede védett, 51 területet - többségében - megállapíthattuk, hogy „megtalálható a védettség indoka". (Megjegyzés: egyes esetekben viszont a terület átalakulása (pl. megjelenő özönfajok) miatt a „Részben" minősítést tudtuk csak adni.

A Reflex természetvédelmi felmérését segítették jobbá, pontosabbá tenni a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, a helyi civil szervezetek (faluvédő, horgász, vadász, természetjáró, madarász) tagjai, önkéntesei. Az FHNPI és a Reflex, a két szervezetnél összegyűjtött adatok, leírások, fotók alapján egy színes, a megyei védett területeket bemutató kiadványt tervez megjelentetni a későbbiekben.

A felmérést és a feldolgozást Lajtmann József, Nagy Péter munkatársak és Tajler Eszter egyetemi hallgató végezték el.

Fotók:             

Sopron, Múzeumkert

 

Győri Várkert

 

Fertődi Esterházy-kastély parkja 

 

Höveji-tölgyesek 

 

Győrújbaráti védett területek

 

Lipóti Holt-Duna-part

 

Sopron, Felsőőrházi-kert

 

Süttöri Hercegasszony-allé

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás