Egyesületünk még 2020 nyarán indított médiakampányt a Kisalföld napilappal és az Oxygen Médiával közösen, melynek célja a Győrben fellelhető környezeti kincsek felfedezése volt. A közönségszavazáson 30 természeti kincset versenyeztettünk meg egymással. Az egytől-egyig jelentős értéket képviselő jelölt közül a projektben vállalt 12 helyett 21-et választottunk ki, melyeket 60 x 160 cm-es molinókon dolgoztunk fel, így egy gyorsan felállítható vándorkiállítási anyag jött létre, melyet több helyszínen mutattunk már be az elmúlt időszakban egy-egy rendhagyó tárlatvezetéssel, előadással összekötve.

Miután a sajtó képviselőinek, rendhagyó sajtótájékoztató keretében bemutattuk a kiállítási anyagot a Reflex Környezetvédő Egyesület irodájához tartozó közösségi udvarban, bemutatkozott a kiállításunk Győrött, a Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumban 2021.11.02-én, a győri Forrás Waldorf Általános Iskolában 2021.12.07-én, valamint a győri Torula Művésztér elnevezésű helyszínen 2022.01.11-én. Ugyancsak megmutattuk a nagyközönségnek a győri természeti kincsek kiállítását az I. Győri Klíma EXPO elnevezésű rendezvényen, 2021. szeptember 11-12-én a győri Olimpiai Sport Parkban, illetve azt megelőzően, augusztus végén, egy távolabbi helyszínen, Keszthelyen, a 30. Zöld Civil Országos Találkozón is megtekinthető volt a kiállítás.

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás