A szakirodalom szerint a tárgyalt rádiófrekvenciás tartományban (RF) az utóbbi 40 évben kb. 350-szeresére nőtt az embereket érő mesterségesen keltett környezeti elektromágneses terhelés. 

A terhelés növekedését a halandó számára elképzelhetetlen mértékű technikai fejlesztések okozzák, amely mögött az orvostudomány megint messze lemaradt. Ezért megtévesztő az a hivatkozás, hogy a mért sugárterhelések határértékek alatt maradnak, hiszen ezeket a határértékeket elsősorban nem az egészséghez, hanem a műszaki elvárásokhoz igazították. 
Magyarul: valahol, valakik a fejlődés nevében (és a mesés profit tudatában) úgy döntöttek az egészségre ártalmatlan vezetékes telefonhálózat „leváltásáról”, hogy közben gyanútlan emberek milliói váltak egy bizonytalan kimenetelű kísérlet alanyává. 

Az eddigi szakmai-jogi előzményekből bizonyosan megállapítható:
• hogy a nem ionizáló sugárzások az emberi testben biológiai reakciókat váltanak ki. Ezek lehetséges egészségkárosító hatásai a tudomány mai álláspontja szerint részben bizonyítottak, részben vitatottak,
• hogy a Magyarországon az utóbbi 8 évben telepített több mint háromezer bázisállomás és több millió eladott mobiltelefon jelentősen növelte a lakosságot érő sugárterhelést. A különféle sugárzások egymással és a területen ható egyéb egészségkárosító hatásokkal összeadódnak. 
• hogy a telepítési engedélyezési eljárásokban a hatásterületen lakosság teljesen kiszolgáltatott. Bár jelenlegi – tudományosan vitatott – helyzet óvatosságra int, a telepítések jogszabályi feltételeit az alkotmányos jogok védelme, a megelőzés érvényesítése helyett nálunk folyamatosan a szolgáltatók műszaki és anyagi érdekeihez igazítják.

Bizonyosan állíthatjuk azt is, hogy a nem ionizáló sugárzások élettani hatásairól (pro és kontra) megjelenő kutatási eredmények fokozzák a lakosság érzékenységét és – közismert tényként – egyértelműen negatívan befolyásolják a sugárzással érintett ingatlanok forgalmi értékét.

Reméljük, hogy egyszer egy hasonló "helyzetjelentést" tehetünk közzé az alacsony frenkvenciás tartomány elektromágneses sugárzásáról is (ahol a nagyfeszültségű szabadvezetékek, trafóházak stb. okozta környezeti-egészségi hatásokat tárgyaljuk majd ki). Ezek biológiai és élettani hatásairól a mai (orvos) tudomány már lényegesen többet tud és –ha szabad ilyet mondanunk – a helyzet inkább ijesztő, mintsem megnyugtató. 
A kiadvány beszerezhető személyesen az egyesület irodájában (9024 Győr, Bartók Béla u. 7.), illetve megrendelhető levélben, telefonon (96/316-192) vagy e-mail-ben (Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.).

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (sugar11.pdf)Stabil tornyok mobil félelmek2264 kB

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás