Az elmúlt évek Zöld Mozgalmi Országos Találkozóin tartott sikeres szekció ülései (Komárom, Tokaj) alapján a Reflex újra kezdeményezte a 2016-os őriszentpéteri OT-n való vizes szekció összehívását. Mivel a Rábát és a Zalát jól ismerjük, mindkettőt a folyónknak tartjuk, ezért mi, „helyiek" vállaltuk a találkozó első napi, terepi, folyóparti programját is.

A Reflex Egyesület által szervezett 2000-es győri Országos Találkozót és a 2014-es Komárom-Koppánymonostoriban tartott mozgalmi összejövetelt követően, most a Reflex társszervezőként vesz részt az április 29.- május 1. közötti, Őriszentpéteren megrendezésre kerülő XXVI. Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóján. A Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért Egyesület által összefogott három napos rendezvényen - hagyományt őrizve - kezdeményeztük a vizes szekció összehívását, amelyet egy délelőtti-napközi terepi programmal szeretnénk színesíteni. A tervbe vett vizes események:

Vizeink szekcióülés és terepi bejárás tervezete (2016. április 29.)

Az elmúlt, 2015-ös év kiemelten fontos volt felszíni és felszínalatti vizeink jövője szempontjából. A 2021-ig tartó időszakra készített terveket az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Most folynak az utolsó "simítások" a második Vízgyűjtő-gazdálkodási terven (VGT-2), az Árvízi Kockázatkezelési terven (ÁKK), valamint a Kvassay Jenő terven (KJT).

A tervekről és a hozzájuk kapcsolódó civil munkákról a Nők a Balatonért Egyesület, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a WWF Magyarországért Alapítvány "Vizeink" címmel szekcióülést szervez az őrségi Országos Találkozón.

A szekció témái:

1. A vizes problémakörre szerveződött civil munkacsoport munkáinak, eredményeinek bemutatása.

2. A tokaji OT-n elfogadott közös állásfoglalás végrehajtása, valamint a vizes megyei tervezési bizottságokban, a térségi és részvízgyűjtő tanácsokban, illetve az országos vízügyi tanácsban delegált civil tagok beszámolói.

3. Párbeszéd aktuális eseményekről és problémákról, köztük a Bős-Nagymaros magyar-szlovák tárgyalásról, a halászati törvény változásáról, a horgászati vízkezelési pályáztatásról.
*
Terepbejárás

A Reflex Környezetvédő Egyesület az őrségi vízfolyásoknál (Rába, Zala) előadásokkal színesített terepi bejárást szervez az OT pénteki napjára. Tervezett elemei: a Ramsari védettségű Rába-völgy élővilágának bemutatása (Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság), a folyók hossz- és keresztirányú átjárhatósága (Reflex Egyesület), illetve a szomszédos országokkal közösen megvalósított vízminőség-javítás (PRONAS Egyesület).

A program egyelőre tervezet - minden jobbító javaslatot örömmel várunk!

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás