Az Országgyűlés Külügyi, valamint a Fenntartható Fejlődés Bizottsága összevont ülésen tárgyalta a magyar-szlovák tárgyalások ügyét. Elsőként az Igazságügyi Minisztérium képviselői adtak tájékoztatást, majd a civil szervezetek felkért előadói mondták el véleményüket, s végül az országgyűlési képviselők és a bizottsági elnökök véleményezték a tervezett teendőket.

 

A november 24-én megtartott, összevont parlamenti bizottsági ülésen hat előadás hangzott el. Kormányzati részről Völner Pál IM államtitkár és Baranyai Gábor miniszteri biztos tartott tájékoztatást. Ezt követően további négy (civil képviseletű) előadó mondta el véleményét a tájékoztatóról és a pillanatnyi állapotról: Babos Attila (Szigetköz - Felső-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács), Lányi András és Bárdos Deák Péter (Duna Charta), Kiszel Vilmos (Göncöl Alapítvány).

Az eladásokat és a képviselői hozzászólásokat (lásd. sajtó mellékletek) követően a két bizottsági elnök mondta el véleményét:

Sallai R. Benedek (Fenntartható Fejlődés Bizottsága) személyes találkozón már tárgyalt Baranyai Lászlóval a nehéz kérdésekről. Mindkét félnek valamennyit érvényesítenie kell az érdekeiből. Szakmai munkára és párbeszédre van szükség. Magyarország számára az ökológiai szempontokat kielégítő dunai vízmegosztás a fő érdek, az itt is elhangzott magyar javaslattal, a 45-50 százalékkal meg lehet békélni. Kérdés, elérhető-e a tárgyalásokon, hogy a szlovák fél elfogadja ezt a javaslatot.

Németh Zsolt (Külügyi Bizottság) megállapította, hogy a vízlépcsőpárti hangok már eltűnőben vannak. Minden itteni előadó is egyetért a Duna mozgalom célkitűzéseivel, a kérdés, ezek hogyan valósulhatnak meg. Ebben lát csak különbséget az előadók között. Szlovák viszonylatban mindenképpen új klíma van. Tulajdonítsunk nagyobb jelentőséget annak, hogy most mindkét nehéz kérdésről lehet tárgyalni (a másik nehéz kérdés az állampolgárság ügye). Jó lenne tudni, hogy mennyire őszinte a szlovák elhatározás a megegyezésre. A folyamatos, intenzív párbeszéd fenntartása közös érdek. Magyar szempontból a vízmegosztás a fő kérdés, mert 23 éve botrányosan kevés vizet kap a Duna. Nagy kérdés, hogy a bősi erőmű racionalitása miatt milyen megegyezésre mutat majd hajlandóságot a szlovák fél. Németh Zsolt örömmel állapította meg, hogy mind a hat előadó 45-50 százalék Dunába juttatását tartja reálisnak. Ez megfelelne az ökológiai vízigény minimumfeltételének, és lehetővé tenné azt is, hogy a bősi erőműben villamos energiát termeljenek.

Melléklet:

http://nol.hu/belfold/csunyan-rafaraghatunk-a-megegyezesre-a-szlovakokkal-1576765

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (kisalfold_2015-11-25.pdf)Több víz után megoldás84 kB

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás