2020. szeptember 7. és október 16. között a koronavírus ellenére is 68 oktatási intézmény 15 999 diákja és 1 431 pedagógusa mozdult a klímáért. A kampányban 246 346 zöld mérföldet gyűjtöttek a magyar résztvevők – 116 357-t környezettudatos utazásokkal; 68 228 járt a húsmentes és helyi élelmiszeres napi étkezések után; 52 011-t értek a helyi zöld akciók; az elültetett 390 facsemetét pedig 9 750-el jutalmaztuk. A kampányhét legjobb közösségi és egyéni feladatait cikkünkben mutatjuk be.

 

Az alkotásokat a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetségének 5 fős zsűrije bírálta el és hozta meg konszenzussal döntését. A díjnyertes munkákat elektronikus kiadványban mutatjuk be az érdeklődőknek.

A feladatok értékelése
 
Iskolai közösségi akció – Kötelező feladat
 
Ismét több lehetőséget kínáltunk, melyek közül legalább egy akció megvalósítását vártuk el a résztvevőktől.
Életvirág – Lehetőség volt az életvirág szimbóluma alapján kialakított élőkép készítésére.
Kirándulás a beporzók nyomában ‐ Gyalogos vagy biciklis kirándulást tehettek a beporzók és élőhelyük felfedezésére.
Méhlegelő az iskolában ‐ Az iskola udvarán évelő, virágos növények ültetésével segíthették a méheket.
Közösségben otthonról - A koronavírus kihívásait figyelembe véve, lehetőséget adtunk, hogy a diákok otthonról fogalmazzanak meg üzeneteket.
Akció a környezetért! – Saját közösségi feladattal is ismét lehetett csatlakozni..
  
I. helyezett: Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
I. helyezett: Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Budapest
II. helyezett: Váli Vajda János Általános Iskola, Vál
II. helyezett: Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Aranyosapáti Tagiskolája
II. helyezett: Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI
III. helyezett: Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
III. helyezett: Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola, Budapest
III. helyezett: Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézménye
III. helyezett: Ramassetter Vince Testnevelési Àltalànos Iskola, Sümeg

Egyéni és kiscsoportos szabadon választható feladatok

A virág élet!
Ebben a feladatban olyan tetszőleges technikával készült alkotásokat vártunk, melyek témája a virág és/vagy a beporzó rovarok voltak.
I. helyezett: Garabuczi Vanessza 12.b., Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
I.helyezett: Zsiros Amira 7.o., Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola, Budapest
I.helyezett: Szarvas Léna, Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola
II.helyezett: Talentum Baptista Általános Iskola, Debrecen
II.helyezett: Hubácsek Péter, Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
II.helyezett: 5.a. osztály, Dr. Török Béla Nagyothalló Általános Iskola, Budapest
III.helyezett: 1. osztály, Váli Vajda János Általános Iskola
III.helyezett: Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola
III.helyezett: Szalai Vivien, Perjési Lora, Sokorópátkai Általános Iskola
III.helyezett: Melis Fanni, Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium
III.helyezett: Osztrider Lili, Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Szekszárd
III.helyezett: Németh Alíz 7.c., Újpesti Homoktövis Általános Iskola, Budapest
III.helyezett: Berkes Ágota, Balogh Lili Dorka, Kúti Hanna, Molnár Csenge (8. osztályos diákok), Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola
III.helyezett: 9.a. osztály, Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium
III.helyezett: Eke Zsófia, Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola,  Gyenesdiás
III. helyezett: Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola, Taksony
III. helyezett: 1.a. osztály, Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola

Rovarhotel
Ennél a feladatnál a gyerekek természetes anyagok felhasználásával darázsgarázs, rovarhotel készíthettek.
I. helyezett: 5.c. osztály, Debreceni Hatvani István Általános Iskola
I. helyezett: Nagy Máté 6.b, Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett: 5.b. osztály, Újlak Utcai Általános Iskola, Budapest
II. helyezett: Havas Boglárka és Varga Márton, Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola, Budapest
III. helyezett: 3.a.- 3.b. osztály, Sárospataki Református Kollégium
III. helyezett: Szabó Tünde 2.a, Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola

Egy csepp méz
A feladat keretei között a diákok méz felhasználásával süteményt, salátát, italt készíthettek, recepteket oszthattak meg.
I. helyezett: Szabó Tünde 2.a, Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola
I. helyezett: 1-2. évfolyam, Veszprémi SZC Gönczy Pál Szakképző Iskola, Tapolca
II. helyezett: 3. osztály, Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola
II. helyezett: Lakatos Edvárd, Mocsár Lizbett, Mocsár Kevin, Encsencs Általános Iskola
II. helyezett: 7.d. osztály, Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Budapest
III. helyezett: 3.a. osztály, Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola, Budapest
III. helyezett: 7.c. osztály, Debreceni Hatvani István Általános Iskola
III. helyezett: Rácz Nóra, Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola

Legédesebb méhecske
A gyerekektől ebben az esetben szabadon választott technikával -  pl. horgolás, nemezelés - készült méhecskéket vártunk.
I. helyezett: Kolozsvári Hanna és a 4.d. osztály, Újpesti Homoktövis Általános Iskola
I. helyezett: Szarvas Léna és Utasi Péter, Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola
II. helyezett: Kaiser Jázmin és Kondás Zsófi 5.osztályos tanulók, Litéri Református Általános Iskola
II. helyezett: 7.a. osztály, Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
II. helyezett: Nagy Graciella 2. osztályos tanuló, Encsencs Általános Iskola
II. helyezett: Bodó-Nagy János, Danó Eszter Klaudia, Lakakisz Párisz, Nikosz Beloiannisz Általános Iskola
III. helyezett: Hajnalcsillag Tanoda, Kecskemét
III. helyezett: Gellért-Vigh Franciska 4. osztályos tanuló, Szőnyi István Általános Iskola és AMI, Zebegény
III. helyezett: Berényi Levente, Szabó Pál Általános Iskola és AMI, Vésztő
III. helyezett: Benczenleitner Szebasztián, Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Szekszárd
III. helyezett: Barangoló szakkör, Kőbányai Fekete István Általános Iskola, Budapest
III. helyezett: 5.b. osztály, SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskola, Szeged
III. helyezett: Porkoláb Sára és Illés Natália, Hévízi Illyés Gyula Általános Iskola
III. helyezett: 6.a. és 6.b. osztály, Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és AMI
III. helyezett: Farkas Alíz 4.b, Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola, Budapest

A díjazottakat bemutató kiadványunkat ezen a linken tekintheti meg:
 
A díjazottakat bemutató kiadvány tablói képként is elérhetőek és letölthetőek KlímavédDVelem közösségi oldalunkról:

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás