Az Apáczai kar után a győrszentiváni Móricz iskolában mutatkozott be a REFLEXikon kiállításunk, melyet az elmúlt évben az egyesület megalakításának 30. évfordulója alkalmából állítottunk össze. A kiállítást a Móricz-nap egyik kísérő rendezvényeként március 19-én Horváth Ferenc, az egyesület elnöke nyitotta meg. Ahogy a megnyitóbeszédben is elhangzott, helye van a Reflex kiállításának egy iskolában, hiszen a kiállított tablókon is jól látszik, hogy szinte minden eddigi tevékenységünk arra irányult, hogy a fiatalok, a jövőt képviselő generáció számára egy szebb, jobb, élhetőbb világot teremtsünk. Szeretnénk, hogy az iskolás gyerekek is megértsék, hogy mi, környezetvédők tulajdonképpen értük dolgozunk.

A győri Móricz iskolával egyébként hosszú évek óta jó kapcsolatban vagyunk. Egyesületünk munkatársai aktívan részt vesznek az iskola által szervezett rendezvényeken, fórumokon, konferenciákon, vetélkedőkön, előadásokat, foglalkozásokat tartanak. Míg az ökoiskola tanulói minden alkalommal bekapcsolódnak a Reflex programjaiba, és nem csak, hogy részt vesznek az általunk meghirdetett pályázatokon, versenyeken, vetélkedőkön, de általában szép eredményeket is érnek el.

A kiállítás megnyitójának zárásaként is egy díjátadásra került sort. A hulladékos szemléletformáló projektünk részeként meghirdetett „Így gyűjtünk mi” című rajzpályázatunkra a Móricz iskolából 35 db alkotás érkezett be. Közülük három tanuló (Harta Szonja, Nagy Eszter, Tóth Eszter) rajzait értékelte a zsűri a legjobbnak. Nekik adtuk át a megérdemelt díjaikat (oklevelet, ajándékfüzeteket).

A kiállítást egyébként várhatóan nemcsak az iskola tanulói, tanárai, és a gyerekek szülei fogják megtekinteni, hanem az iskola által szervezett március 28.-i környezetvédelmi konferencia valamennyi meghívott vendége is, hiszen a molinók március végéig ott maradnak az iskolában.

Köszönjünk a Móricz Zsigmond Általános iskola vezetésének, hogy helyet adott kiállításunknak!

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás