11 ország 20 partnerével indult el az Európai Klímaszövetség új projektje, melyben a magyarországi tevékenységeket a Reflex Egyesület koordinálja és az Éghajlatvédelmi Szövetség két tagja, Nagykanizsa és Győr-Moson-Sopron megye is részt vesz benne partnerként. A Fenntartható Fejlődési Célok és a Klímaigazságosság témái állnak az Európai Klímaszövetség új projektjének fókuszában, melynek indító találkozóját Frankfurtban rendezték. A kétnapos eseményen a 11 országból érkező 20 partnerszervezet több mint 30 képviselője vett részt. A küldöttek csodálatos környezetben, a dóm lábainál lévő egyházi központban ismerkedtek meg egymással és közösen tekintették át a 3 éves projekt tervezett céljait, tevékenységeit és adminisztratív feladatait.

Magyarországot a Reflex két munkatársa valamint a két partnerönkormányzat - Győr-Moson-Sopron megye munkatársa és Nagykanizsa város szakértője -képviselték. A tevékenységek magyarországi fókuszában a közösen megfogalmazott célok mellett különös hangsúly jut a városi zöldterületek (fák, fasorok, parkok és erdők) témakörének, melyről vándorkiállítás is készül és országszerte szakmai fórumokat szervezünk az Éghajlatvédelmi Szövetség tagjainak közreműködésével.

A találkozóról készült képeket itt tekintheti meg: https://photos.app.goo.gl/VhLqoIJNrZKe2THm2

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás