Régen nem tevékenykedett annyi szorgos kéz a pápateszéri oktatóközpont területén egyszerre, mint amennyi az április elsején megrendezett önkéntes napon. A gyerekekkel együtt kéttucatnyian jöttünk össze, hogy a gyönyörű tavaszi időben elvégezzük azokat a feladatokat, amiket előzetesen kijelöltünk erre a napra. Takarítottunk és ablakot pucoltunk a főépületben, lemostuk és megjavítgattuk a kerékpárokat, pótoltuk a tető törött, vagy hiányos cserepeit, megjavítottuk és kimeszeltük a kemencét, kicseréltük a kerti vízcsap deszka-aknafedelét, használt étolajjal lekentük a kerti padokat és asztalokat, lemostuk a tanösvényünk információs tábláit.

Kitakarítottuk továbbá a karám területét, rendbe raktuk a kerékpártároló és a kút közötti területet, kigazoltuk a ház körül részt és a mozgáskorlátozottaknak kialakított feljárót, összegyűjtöttük az ősszel lehullott diófaleveleket és az akácerdőnkben korábban levágott kisebb-nagyobb ágakat, vastaglazúrral lefestettük a szabadtéri előadó fa szerkezetének gerendáit, illetve pluszfeladatként megépítettük a kerékpártároló falához rögzített kuka-tárolót. Délben magunk-főzte gulyáslevest ebédeltünk, délután pedig, akinek kedve volt részt vehetett az önkéntes naphoz kapcsolódó, a pápateszéri községházán megrendezett vízimalmos előadáson.

Köszönet mondunk a Reflex tagjainak és önkénteseinek, valamint a pápateszéri segítőinknek, hogy részt vettek az önkéntes napon, és munkájukkal hozzájárultak az oktatóközpont tavaszi kicsinosításához, megújulásához. A sok elvégzett munka ellenére is maradt még tennivaló, és folyamatosan keletkeznek újabb elvégezendő feladatok is, ezért a terveink szerint többször hirdetünk még a mostanihoz hasonló akciót a jövőben.

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás