A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség ismét meghirdeti Világfák kampányát. Várjuk jelenlegi tagjaink és a tagság iránt érdeklődő szervezetek (önkormányzatok, társadalmi szervezetek) jelentkezését! A programban a szövetség tagjai egy szimbolikus lépést tesznek a jövőért: elültetik az elmúlt években „Év fája” címet elnyert fafaj egy vagy több csemetéjét.

 

Jelentkezni a Jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet!

Jelentkezési lap: https://goo.gl/forms/dEtbfi6PKF2RPISg1

Jelentkezési határidő: 2016. október 5. szerda

Az akció keretei között ismét szeretnénk, ha az Éghajlatvédelmi Szövetség önkormányzatai, társadalmi szervezetei és iskolái együttműködve a helyi közösséggel minél több helyszínen ültetnének el egy vagy több facsemetét.

Az akcióhoz az Európai Unió támogatásának köszönhetően szerény mértékű, a jelentkezők számától függően 10-25 ezer forint közötti támogatást tudunk biztosítani.

A 2016. október 10. és november 30. közötti akció keretein belül tagjainktól az alábbi közreműködést várjuk el minimálisan:

- Év fája facsemete beszerzése (ha gondot okoz, próbálunk segíteni).

- Helyi faültetési akció szervezése, mely kapcsolódhat más eseményhez, például az október 23-i ünnepséghez vagy jeles környezetvédelmi napokhoz kapcsolódóan);

- Szeretnénk, ha az eseményen minél nagyobb létszámú közösség venne részt, de legalább 10 fő részvételét elvárjuk;

- Az esemény fényképes dokumentálása.

Az akcióhoz az Éghajlatvédelmi Szövetség az alábbiakat biztosítja:
- Támogatás, megbízási szerződéssel – bruttó 10-25 ezer forint között a jelentkezők számának és a támogatási igények függvényében;
- Emléktábla – A program emblémájával, rogyasztott üveghulladékból, mely akár a facsemete mellé, akár az önkormányzat, szervezet irodájában elhelyezhető.
- Sajtóközlemény sablon.

Az év fája 2016-ben a Mezei Szil. Az idei évtől a jelentkezők nem csak az adott Év fáját, hanem a korábbi évek fáinak csemetéit is választhatják az ültetéshez. Ezzel is szeretnénk lehetőséget adni, hogy a részvevők a helyi adottságoknak megfelelő facsemetét válasszanak. A korábbi évek fái: http://www.oee.hu/ev_faja

A Világfák kezdeményezés emblémája hun életfa motívum felhasználásával készült. Minden növényi ábrázolás közül az életfa, más néven a világfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát az ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. A világfa a magyar népmesék világképében az ÚT, amelyen a mesehős az égbe vagy az alvilágba jut.

Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (megbízási_szerződés_világfák_16.doc)Megbízási szerződés30 kB

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás