Egy évi csuszással, napjainkban fejeződik be a Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja (KEOP-2.2.1/2F/09-2010-0003), mely a folyók egyes szakaszainak kotrásával, belterületi részük burkolásával, vízparti erdőrészletek, kísérő fasorok visszaszorításával, illetve kis részben ökológiai rehabilitációs munkákkal járt. A Reflex Egyesület a kezdeti lépésektől figyelemmel követte a beruházást, fogalmazott meg javaslatokat és kritikákat.

 

A 16 települést érintő operatív program kiviteli munkái 2012 októberében kezdődtek, melyre az Új Magyarország Fejlesztési Terv kerete 6.306.025.943.- forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A projekt végrehajtásának egyik szerves része a társadalmi részvétel, a vélemények vizsgálata, valamint beépítésük a tervezés időszakában. Ez csak alig-alig volt tapasztalható. A vízparti lakók zöme feleslegesnek és túlzóan drágának tartott egyes elemeket (növényirtás, a parti vegetáció eltűnése, a vízzel való közvetlen kapcsolat felszámolása, vagy éppen a mérhetetlen méretű kövezés és persze a direkt ebbe illeszkedő költségvetés). A hétköznap délelőtt tartott lakossági fórumok előrevetítették a konfliktusokat. A kivitelezés folyamán tudatosultak az emberek a beruházás tartalmával, s a velejáró károkkal, kellemetlenségekkel, a folyómedrek, partok jövőbeni állapotával.

A Reflex Egyesület kérte, hogy a parti növényzetet (gyep, nád, fűzfasor, öreg vízparti fák) a településeknél őrizzék meg. Nem sikerült - ezek már a múlté. Külön is döbbenetes ez Győrben, ahol a Rába folyó alsó szakasza is a projekt terítéke lett. Sikerült viszont egyes helyeken a túlzó mederméreten szűkíteni, a feliszapolódást visszaszorítani, illetve pár lecsatolt oldalág újbóli vízellátást megvalósítani.

A megyei nap online felmérése alapján sok olvasó szépnek tartja a csupasz, kő+ beton+ víz látványt (!). Mi elszomorítónak. A mellékelt képek igazolják véleményünket. Egyben az elfogadható beavatkozásról (pl. Mosoni-Duna mederszűkítés) is illesztünk három képet írásunkhoz.

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás