Kép: Before it’s too late - WWF France (2008) - TBWA\ParisA Reflex Egyesület megdöbbenten értesült arról a településrendezési eljárásról, melyben Győr városa az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra helyi javaslatként felvett kajak-kenu versenyek új helyszínéül a Püspökerdőt jelölné ki. Az itt megvalósítandó versenypálya és annak létesítményei miatt "Győr tüdejéből" 30 hektárnyi, több mint 40 focipályányi erdőt kellene majd kiirtani.

 

A tervezett „fejlesztés” több szempontból átgondolatlan és érthetetlen:
- A város tavalyi rendezési terv módosításával a beruházás helyszínét eredetileg a Holt-Rábca térségében jelölte ki, ahol a kajak-kenu pályákat kisebb környezeti terheléssel lehetne kiépíteni és működtetni,
- Az erdőirtás ellentmond a város legfrissebb, tavaly szeptemberben elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiájának, mely az alábbi gondolatokat fogalmazza meg a területtel kapcsolatban:
„A város nyugati részén elterülő Püspökerdőt „Győr tüdejének” is nevezik, mivel a városmaghoz képest az uralkodó szél irányába esik, így élénkebb északnyugati szél esetén a Belvárosba tiszta levegő érkezik. A jövőben elsődleges szempont a még meglévő zöldfelületek csökkenésének megállítása, az átszellőző folyosók megőrzése, a városi zöldterületek megújítása és a zöldfelületi rendszer lehetőség szerinti bővítése.”
 
A lakossági véleményekkel egyetértve az erdőirtást lehetővé tevő rendezési terv módosítását a Reflex Környezetvédő Egyesület koncepcionálisan átgondolatlannak, szakmailag elfogadhatatlannak tartja, melyhez az alábbi részletes észrevételeket fogalmazta meg.
 
Kép: Before it’s too late - WWF France (2008) - TBWA\Paris
Mellékletek:
FájlFájlméret
Fájl letöltése (Reflex_Puspokerdo.doc)Észrevételek Püspökerdő50 kB

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás