A Reflex Egyesület első lépéseitől mostanáig meghatározó embere, Zöld Péter meghalt. A barát elvesztését nehéz megfogalmazni. Könnyű lehetne, ha csak egy polgármesterről, egy környezetmérnökről, vagy egy vagány fickóról szólnának a sorok. Könnyebb lehetne, ha csak ennyit ért volna. Nem. Most viszont csak maradnak a száraz sorok: Zöld Péter életének 66. évében rövid, súlyos betegségben elhunyt.

Amikor egy ember elveszti a kabátját, sapkáját, vagy akár a pénztárcáját, akkor másnap már legyint. Helyrehozható. Ha a barátját veszti el, akkor ezt már nem mondhatja el. Soha. Feladata sem jó, hiszen önmagát biztatja, hogy kell, sőt muszáj egy nekrológot, párszót írnia. Túlélőként lépéshátrányban került, tehát, mintha Isten előtt állna, ezt meg kell tennie. Elő kell szednie a megfakult és összenyálazott sarkú naplójegyzeteket, fel kell vetítenie a régi diaképeket a falra:

- Talán a nyolcvanas évek második felében járunk, amikor teodolitommal méricskéltem Egyed, Rábacsanak, Dör és Szilsárkány környékén. A téeszcsébe bemenve összefutottam egy kosárlabdás méretű emberrel. Zöld Péterrel. Nem tudom igazán, hogy a téesz elnökhelyettese, vagy ágazatvezető volt-e. Nem tudom. Akkor az utcafronton volt egy tsz-es lacikonyha. Péter meghívott egy soproni ászokra, meg egy kolbászra. Udvariaskodtunk, nevetgéltünk, még el is ejtettük, hogy ekkora darab manuszoknak, mint mi vagyunk, majd sok deszka kell. A vicc most véget ért.

- Rendszerváltás és demokratikus választás lett. Már 1990. június 5-nél (a Környezetvédelmi Világnapnál) tartunk. Helyszíne: Székesfehérvár. A frissen kinevezett környezetvédelmi miniszter, Keresztes K. Sándor hazánk legjelentősebb szakmai kitüntetését, a Pro Natura díjat átadja Bálint Csabának a Reflex Környezetvédő Egyesület elnökének. Heten voltunk ott, mint a gonoszok (Bálint Csaba, Jávori Tibor, Kalas György, Lajtmann József, Nagy Péter, Szűcs Gábor és Zöld Péter). Nagyon büszkék voltunk, s le is fényképeztettük magunkat.