A Reflex Környezetvédő Egyesület egy évtizeddel ezelőtt, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásával négy tanösvényt alakított ki a Park működési területén. Így jött létre a Holt-Rába mellett, a Pannonhalmi Apátságban, a Szigetközben és a Sokorói-dombságban a több mint harminc kilométer hosszú bemutató útvonal. Ezek esőbeállókkal, pihenőhelyekkel, információs táblákkal, asztalokkal, padokkal, hulladékgyűjtőkkel és útbaigazító táblákkal kerültek kiépítésre.

szig

A Nemzeti Park a „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program” keretében a Reflex Egyesület árajánlatát elfogadva, kérte fel szervezetünket a Szigetközi Tanösvény felújítására. A megbízás 5 db pihenő- és bemutatóhely teljes rekonstrukcióját tartalmazta. Az Ásványráró, Dunaremete és Lipót külterületén lévő pontokon, az esőbeállók és a táblák faszerkezeteinek pótlását, csiszolását, festését, új és már kétnyelvű (magyar és szlovák) információs táblák elhelyezését, valamint a bútorzat (asztalok, padok, hulladékgyűjtők) teljes felújítását kellett elvégeznünk. Vállaltuk továbbá a kerékpáros-, vízi- és gyalogosturisták által gyakran látogatott helyek többszöri kaszálását és a pihenőhelyeken keletkezett szemét rendszeres elszállítását.

 

A közel 15 kilométeres felújított tanösvény átadására az elmúlt napokban került sor, a Nemzeti Park szakembereinek teljes megelégedésével. A Reflex vállalta, hogy a tél beállta előtt a további - programban nem szereplő - öt pihenőhelyet önkéntes munkában felújítja, jobb állapotba hozza. Egyben tervünk, hogy évszakoktól függetlenül népszerűsítjük a bemutató útvonalat, arra túrákat szervezünk.

 

Győr, 2011. szeptember

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás