Győrszemerei, rábapatonai és tényői fiataloknak tartottunk képzést a környezetvédelem jegyében Tényőn. Az élménypedagógiára épített foglalkozásokon a fiatalok játszva ismerkedhettek meg korunk környezeti problémáival és a helyi megoldási lehetőségekkel.

Egy rövid sorozat végén Győrszemere és Rábapatona után érkezett el a képzés Tényőre, hogy a fiatalok a közösségfejlesztés és művészet után kicsit „kizöldüljenek”. A Nemzeti Művelődési Intézet által koordinált program nyár végi egyeztetésekor még több szabadtéri foglalkozást terveztünk , azonban ezek megvalósítását a kedvezőtlen időjárás és a korai sötétedés keresztülhúzta és bekényszerített bennünket a tényői IKSZT falai közé. A korábbi képzési alkalmak tapasztalataira építve próbáltuk a környezetvédelem témáját játékosan megközelíteni és összekötni olyan közösségfejlesztési feladatokkal, melyek egyszerre több területen szolgálták a résztvevő fiatalok fejlesztését.

Áttekintettük az ökológiai lábnyom kérdéskörét és elkészítettük a 3 település környezeti öröm és bánta listáit. A gondolatok hasonlósága rámutatott, hogy a települések nem csak földrajzilag helyezkednek el egymás közelében. A rendszerszemléletet egy palack ásványvíz életútelemzésével dolgoztuk fel játékosan. A fiataloknak projektfeladat is jutott, néhány hulladék felhasználásával meg kellett tervezni és valósítani egy tojás védelmét egy háromméteres szabadesés végére. A feladat mindhárom település csapatának sikerült. A képzést ízesítette a helyi konyha langallója és sztrapacskája, valamint a tényői csapattag, Bere Bence által készített meglepetéstorta.

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás