Két év kihagyás után ismét környezet- és természetismereti vetélkedőt rendezett a Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola a Győr környéki iskolák részvételével. A 2022. november 24-én megrendezett vetélkedő szakmai hátterét (a kérdések, feladatok összeállítását, a zsűrizést, a díjakat) a korábbi hagyományokhoz híven ezúttal is a Reflex Környezetvédő Egyesület biztosította. A felhívásra az idei évben a házigazda iskola mellett öt további oktatási intézményből jelentkeztek a 4 fős csapatok. Érkeztek résztvevők Gönyűről, Győrladamérról, Győrzámolyról, Kunszigetről és Pérről.

A versenyzők írásbeli és gyakorlati feladatokban mérték össze a tudásukat. Az eredményes szerepléshez alaposan kellett ismerniük az év madarát, az év fáját, ezen kívül a városi környezetben is megtalálható fákat, illetve néhány madár hangját is.

A megmérettetésen végül a Péri Öveges József Általános Iskola Péri kék vércsék csapata diadalmaskodott. A csapat tagjai voltak: Timon Laura, Juhász Izabella, Horváth Amira Luca, és Krautheim Balázs. Felkészítő tanáruk Deákné Bognár Erzsébet volt. Második helyen a Győrladaméri Községi Általános Iskola Papucsállatkák csapata végzett Nyersné Kiss Hajnalka felkészítésével. Harmadik lett a Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Kisbajcsi lappantyúk csapata, akiket Szabó Miklós készített fel. A résztvevő csapatok az oklevelek és az emléklapok mellé könyvekből és ajándéktárgyakból álló jutalomcsomagot vehettek át a zsűritől. A szervezők bíznak abban, hogy a hagyományossá vált vetélkedőt jövőre is sikeresen megrendezhetik.

Képek az eseményről: https://photos.app.goo.gl/q8jVtK3Njt5ADhSg7

 

 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Reflex-ház beosztása

EFOP - program

TOP - program

KEHOP - program

Papírkalkulátor

 

 

Megelőzési kisokos

 


 

Ökoiskola

Okosuli

Zöld óvoda

Zöld ovi

Ökológiai lábnyom számítás

Ökológiai lábnyom számítás